– A korábban nagy nyilvánosságot kapó Ruszwurm cukrászda ügyével kapcsolatban a fideszes politikus elmondta, hogy az nem lehet megoldás, hogy a Ruszwurm teljesen eltűnik, mert a márkának van értéke, külföldön is sokan ismerik. Meglátása szerint az ügyet már rég lezárhatták volna, ha a polgármester asszony nem tesz ellenkező irányú lépéseket.
– Az a kérdés, hogy a márkanevet levédető Szamos családdal meg lehet-e egyezni. Elképzelhető, hogy az önkormányzat lesz az egész mögött, de az is, hogy az egészre pályázatot kell kiírni – mondta Böröcz László.
– A korábban a Fidelitas elnökeként tevékenykedő Böröcz László a szervezettel kapcsolatban elmondta, nem igaz, hogy most már nem kerülnek ki a soraikból tehetséges, politikával foglalkozó fiatalok.
– Nagyon sokan dolgoznak az államigazgatásban, az önkormányzatokban, csak épp ezek nem olyan látványos pozíciók, mint például egy miniszteri poszt
– hangsúlyozta a hamarosan hivatalba lépő polgármester.
– A politikus szerint nem lehet azt mondani, hogy a fiatalok körében nem támogatott a Fidesz. Mint jelezte, nélkülük ő sem nyert volna választást. Böröcz László inkább úgy látja a dolgot, hogy jóval polarizáltabb lett a közvélemény, mint korábban, és a közösségi média felerősíti, homogenziálja az egyes csoportok véleményét.
– A kormánypártot támogató fiatalok sehol sem mondják hangosan azt a mellüket döngetve, hogy mennyire kormánypártiak. Az ellenzéki fiatalok feltüzeltebbek, hiszen el tudják mondani, hogy miért nem tetszik nekik a rendszer
– jelezte a polgármester.
Böröcz László Magyar Péterrel kapcsolatban elmondta, hogy szerinte a Tisza Párt első embere – bár az ellenzéki tábort felforgatta –, a Fidesztől azonban nem sikerült olyan mennyiségű embert elvinnie, ami a párt számára bármilyen problémát jelentene. Szerinte országos szinten a kormánynak az a feladata, hogy megmutassa: a magyar emberek akkor járnak jól, ha ez a kormány marad 2026 után is. A polgármester nem gondolja, hogy közvélemény-kutatások alapján messzemenő következtetéseket lehetne levonni hat hónap után, és nem is érzi annyira stabil pártnak a Tiszát, sőt egyelőre még túl sok kérdésben nem is foglaltak állást.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!