A területvédelmi ezred tagjaiként Vácon segítette a védekezést Rajczi Péter korábbi válogatott labdarúgó is, aki lapunknak elmondta, hogy ijesztő a Duna vízszintjének az emelkedése, azonban kötelességének érzi, hogy részt vegyen az árvíz elleni védekezésben, és amiben tud, abban segítsen.
Az előrejelzések szerint a 2013-as helyzetet is megközelítheti a mostani árvíz, de bízom benne, hogy le tudjuk küzdeni az akadályokat
– tette hozzá.

Ugyancsak a területvédelmi ezred tagjaként vett részt Vácon az árvíz elleni harcban ifj. Schóbert Norbert, aki lapunk kérdésére jelezte, hogy mindenki elkötelezett, nagy az összetartás, a következő napokban pedig folytatják a munkát és tovább pakolják a homokzsákokat.
A településen jelen lévő honvédok komolyan veszik az embert próbáló feladatot, és a területvédelmi tartalékosok Szeretem, megvédem! elnevezésű kampányának megfelelően mindent megtesznek azért, hogy Vác védelmét biztosítsák. A Duna partján járva figyelemre méltó volt látni a helyiek összefogását, ugyanis fiatalok és idősek egyaránt részt vesznek a védekezésben, akiknek hathatós segítséget nyújt a honvédség jelenléte.
Kismaroson is kritikus helyzet alakult ki az áradás miatt, ugyanis az előző estéhez képest jelentősen emelkedett a Duna vízszintje, a folyó partján lévő területek egy része pedig már szerda délelőtt víz alá került. A településen mintegy 350 honvéd fut versenyt az idővel és pakolja a homokzsákokat, hogy megakadályozzák a Duna további térnyerését. Kiderült, a településen több alakulat is szolgálatot teljesít, amelyeket az ország különböző pontjairól, többek között Debrecenből és Hódmezővásárhelyről vezényeltek a Dunakanyarba.
























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!