A Csontkezű, illetve az alvilág hóhéra gúnynéven emlegetett Döcher likvidálásával kapcsolatban több verzió is napvilágot látott; felmerült egy meghiúsult fegyverüzlet miatti konfliktus, valamint titkosszolgálati szálakat is pedzegettek. Utóbbit azért, mert a gyilkosság helyszínén a katonai elhárítás több munkatársa is ott volt, ám a szerepüket tisztázták a nyomozásban.
A vádhatóság szerint a nehézfiú kivégzéséhez köze van Tureknek, akit a bűncselekmény felbujtójának tartanak. A másik vádlott B. Károly, ő elkövetőként vehetett részt a leszámolásban.
Tureket még 2021 októberében vette őrizetbe a Nemzeti Nyomozó Iroda a Terrorelhárítási Központ (TEK) segítségével, B. Károlyt pedig ugyanazon a napon Németországban fogták el. A rendőrök mindkettőjüket előre kitervelten, több emberen elkövetett emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd az ügyészség bő egy évvel később emelt ellenük vádat. Jelenleg mindkét férfi letartóztatásban van.
A szlovák maffia feje rábólintott a gyilkosságra
A gyilkosság előzménye a vád szerint az volt, hogy Turek (aki tagadja a bűncselekmény elkövetését) kapcsolata megromlott Döcher Györggyel, akivel sokáig elválaszthatatlan társak voltak. Nevük jól ismert volt az alvilágban, még az éjszakai élet legfajsúlyosabb figurái is tartottak tőlük. Az ügyészség a vádiratában azt állítja, hogy miután a viszony elmérgesedett, Turek megkérte a felvidéki maffia rettegett vezetőjét, Sátor Lajost, hogy ölesse meg egykori barátját. Sátor rábólintott a gyilkosságra, de cserébe azt kérte, Turek végezze ki riválisait, a Pápay klánt. Lényegében bartergyilkosságban állapodtak meg. A barterban elkövetett gyilkosság annyit jelent, hogy a merényletért a bűnbandák nem pénzzel fizettek, hanem barterüzlet köttetett, azaz egy másik kivégzéssel rendezték a számlát.
A Pápay Tibor vezette szervezett bűnözői csoportot nem sokkal Döcherék agyonlövése után, 1999. március 25-én végezték ki Dunaszerdahelyen, a Fontana étterem emeletén. A maffialeszámolást hárman követték el, egyikük a földszinten levő vendégeket tartotta sakkban, két elkövető pedig az emeleten a 113, gépkarabélyból leadott lövéssel tíz bandatagot ölt meg. A maffiózók azt hitték, razzia van a bárban, mivel a támadók kommandós öltözetben – „Mindenki a földre! Rendőri akció!” felszólítással – törtek rájuk.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!