Még marad az eső, de már jobbak a kilátások

Délen ma még az ég is megdörrenhet.

Forrás: HungaroMet2024. 10. 04. 6:45
Járókelők az esőben a XII. kerületi Csaba utcában 2018. augusztus 26-án.
Fotó: MTI/Mohai Balázs
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pénteken is borult idő várható az ország teljes területén, ugyanakkor a déli, délkeleti részeken elvékonyodhat a felhőzet, de legfeljebb csak kevés helyen bukkanhat elő a nap – tájékoztatott a HungaroMet.

A felettünk lévő csapadékzóna fokozatosan északkelet felé húzódik, közben dél felől gyengül, szűnik is az eső. Estefelé már csak az északi tájakon eshet, ott is egyre kevesebb helyen, egyre gyengébb intenzitással. A déli, délkeleti országrészben néhol még villámlásra is számítani lehet. A döntően északias szelet több helyen élénk, a Nyugat-Dunántúlon erős, esetleg viharos lökések kísérhetik, a déli tájakon pedig a délnyugati, nyugati szél élénkül meg. 

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 11 és 16 fok között valószínű,

de délkeleten ennél jóval magasabb értéket is mérhetnek. Késő este 9, 16 fok között alakul a hőmérséklet.

Éjszaka erősen felhős vagy borult, párás, foltokban ködös időben lesz részünk. Északon szitálás lehet, illetve a Dunántúlon hajnalban helyenként újból előfordulhat eső is. A nyugati, északnyugati szél az Észak-Dunántúlon élénk, Sopronnál olykor erős lesz. 

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 13 fok között alakul.

Szombaton nagyrészt közepesen vagy erősen felhős lesz az ég. Elszórtan előfordulhat eső, zápor. Az északnyugati, nyugati szél több helyütt megélénkül, az Északnyugat-Dunántúlon néhol megerősödik. A délutáni órákban 14, 19 fok valószínű.

 

Borítókép: Illusztráció (Fotó: MTI/Mohai Balázs)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.