– A magyaroknak mindig távol kell tartaniuk magukat a háborúktól, mert azok vereséggel fenyegetnek, a vereség pedig az ország pusztulását okozhatja – fogalmazott a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapján tartott megemlékezésen Lázár János. Az építési és közlekedési miniszter a szovjet megszállás áldozatainak budapesti emlékművénél azt mondta:
nem sokat tanult az emberiség a két elveszített világháborúból, 80 évvel a második világháború befejezése után ugyanis nem is olyan messze tőlünk emberek pusztítják egymást, nem értve, hogy a háború ennek a térségnek, így Magyarországnak is csak a kárára lehet.
– Magyarországnak két elveszett háború után csak a háborúkból való folyamatos kimaradás, a semlegesség lehet a valódi célja – hangsúlyozta a miniszter. Felidézte: Magyarország háborús veszteségei felfoghatatlanok, az ország elvesztette az önrendelkezését, szuverenitását, a kirabolt, pusztulásra szánt nemzetek sorsa állt előtte, a békediktátumok pedig hosszú évszázadokra, a mai napig hatóan kijelölték helyét és mozgásterét a világban.
De még megrázóbb az a sors, amely a hazatérőknek jutott, mivel senki nem kért bocsánatot tőlük, nem kaptak kárpótlást, fegyveres őrök fogadták őket a magyar földön, és meg kellett fogadniuk, hogy soha nem beszélnek arról, mi történt velük
– emlékeztetett a miniszter, és rámutatott, hogy az igazi kárpótlás csak évekkel később, a bocsánatkérés és az emlékállítás pedig csak évtizedekkel később, a 2010-es években következett be. Megítélése szerint mindez a mai napig érezteti hatását, ezért a XXI. század első évtizedei a nekünk szánt sors határainak, kereteinek megváltoztatásáról, az előre kijelölt mozgástér tágításáról szólnak az évszázad megnyerése érdekében. – A mai kor érdektelensége ellenére mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy beszéljünk az áldozatok történetéről, megkövessük őket, és megadjuk nekik a béke és megnyugvás lehetőségét idős korukban, gyermekeiknek és leszármazottaiknak pedig azt, hogy a szenvedés ellenére büszkék legyenek őseik hazafiasságára és kitartására – fogalmazott Lázár János.
Menczer Erzsébet, a Szovjetunióban volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezetének (Szorakész) elnöke a megemlékezésen elmondta: 1953. november 20-án és 25-én két szállítmánnyal mintegy 1500 magyar volt politikai rab érkezett haza a Szovjetunió rabtelepeiről. Számukra 8-9 év rabsága ért véget – mondta.
A győztes végtelen bosszúja és mérhetetlen étvágya nyelte el a XX. század második világégésének végén a serdülőkort alig elhagyó vagy még iskoláskorú rettenetes bűnösöket. Mérhetetlen megaláztatás és szenvedés jutott osztályrészül, csak azért, mert ők még hitték és élték az ősi jelszót: Istennel a hazáért mindhalálig.
– Emlékezzünk több mint 800 ezer ártatlanul elhurcolt honfitársunkra, mások mellett Kovács Béla politikusra, aki tíz év után térhetett haza a fogságból vagy Bethlen István korábbi miniszterelnökre, aki szovjet börtönben halt meg, Bakay Szilárd vezérezredesre, Kiss Szaléz ferences atyára, akit a szovjetek kivégeztek, és nem utolsósorban édesapámra, Menczer Gusztávra, a Szorakész alapítójára – sorolta Menczer Erzsébet.
Az Országgyűlés 2012. május 21-én nyilvánította november 25-ét a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapjává abból az alkalomból, hogy 1953-ban ezen a napon léphetett Nyíregyháza-Sóstón ismét magyar földre a Gulag borzalmait túlélő politikai rabok első csoportja.
