Élménygazdag rendezvény lesz vasárnap Budapesten, ahol nem lehet unatkozni + videó

Színvonalas programokkal várják a családokat a Budapesti Diplomata Házastársak által szervezett jótékonysági vásár szervezői vasárnap a budapesti Bálna Honvédelmi Központban – tájékoztatta lapunkat Skapér Katalin, a közösség vezetőségi tagja. Mint elmondta, a rendezvényen befolyt adományokból idén három alapítványt fognak támogatni. Az esemény fővédnöke Szijjártó-Nagy Szilvia, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felesége lesz, aki felszólal a rendezvényen több mint negyven ország nagykövete és diplomatája előtt.

2024. 11. 21. 4:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Különleges jótékonysági rendezvényt tartanak most vasárnap a fővárosi Bálna Honvédelmi Központban, ahol több mint negyven ország nagykövete és diplomatája vesz részt – mondta lapunknak Skapér Katalin, a Budapesti Diplomata Házastársak (DSB) nevű közösség vezetőségének és az általuk szervezett jótékonysági vásár szervezőbizottságának tagja. A szervező emlékeztetett: a DSB alapítói 14 évvel ezelőtt azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy hidat építsenek az eltérő kultúrák között, valamint megismertessék a saját kultúrájukat a magyarokkal és a többiekkel. Másik fontos céljuknak azt tartják, hogy valamilyen jó ügy érdekében cselekedjenek, ezért a vásárokon összegyűjtött pénzt magyarországi jótékonysági szervezeteknek ajánlják fel.

A diplomata házastársak közössége minden évben kiválasztja azokat a szervezeteket, amelyeket támogat. Idén az Együtt az Autistákért Alapítvány, a szellemi fogyatékossággal élő fiatalokat segítő Fényszóró Kulturális Alapítvány, illetve az otthonokban élő gyermekeknek élmény- és oktatási programokat biztosító Mohamanó Élményműhely Alapítvány kapja meg a teljes bevételt – tudatta a DSB vezetőségi tagja.

 

Programok az egész családnak

Skapér Katalin hangsúlyozta: a jótékonysági vásár, amelyet november 24-én, vasárnap rendeznek, rendkívül népszerű családi programmá vált. A gyerekeknek egy külön sarkot is berendeztek. 

A 14 év alattiak ingyenesen látogathatják a rendezvényt, a felnőttektől csupán jelképes, ezer forintos belépődíjat kérnek. 

A színpadon a délelőtt 10 órai nyitástól a 17 órai zárásig folyamatosan tartanak majd a programok. A világ minden szegletéből érkeznek fellépők, akik között kiemelkedő érdeklődésre tarthat számot egy Japánhoz erősen kötődő magyar hölgy, aki ajándékcsomagolási bemutatót tart japán módra. Színpadra áll Csepregi Éva énekesnő is, akinek az alapítványa az egyik idei támogatott szervezet. Lesz tombolasorsolás értékes nyereményekért, például ajándékkosarakat, repülőjegyet lehet nyerni, de több ötcsillagos szálloda ajánlott fel egyéjszakás ott tartózkodást két fő részére – sorolta a szervező. Kialakítanak egy ételsarkot is, ahol szinte az egész világról származó ételeket végig lehet kóstolni.

 

Interaktív kiállítás és mászófal

A szervezőbizottság tagja elárulta, hogy a Bálna azért lett a rendezvény új helyszíne, mert a régit kinőtték. Újdonság a vásár történetében, hogy a megnyitó ceremónia után aukciót rendeznek, ahol egy értékes festményt bocsájtanak árverésre, az ebből befolyó pénzösszeg is a szétosztandó közösbe kerül. A helyszín felajánlásának köszönhe­tően végig nyitva tartanak két kiállítótermet az első emeleten, ahol az érdeklődők látványos, interaktív honvédelmi kiállítást tekinthetnek meg katonaruhát viselő tárlatvezetőkkel. Létrehoztak egy mászófalat is, amit a DSB kérésére kinyitnak a rendezvény napján. A tárlat és a sportprogram egyaránt díjmentesen látogatható – tájékoztatott.
Skapér Katalin kiemelte:

 a vásár fővédnöki tisztét évek óta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felesége, Szijjártó-Nagy Szilvia látja el. 

Most vasárnap beszédet mond a nyitóünnepségen, de rajta kívül felszólal még a pápai nuncius, a külföldről hazánkba akkreditált diplomáciai testület vezetője is. A rendezvényen többek között olyan egzotikus országok képviseltetik magukat, mint India, Mongólia, Peru, Jordánia, Korea, Kazahsztán, Pakisztán, Thaiföld, Mexikó és Törökország. Hazai kiállítók is jönnek, akik a külföldi vendégeknek mutatnak ízelítőt a magyar kultúrából és ízvilágból. 

Aki ide bejön, annak biztosan része lesz valamilyen élményben, mert nálunk nem lehet unatkozni

– fogalmazott a jótékonysági vásár szervezőbizottságának tagja.

Borítókép: Minden évben magyar alapítványokat támogatnak a bevételből (Fotó: Diplomatic Press Agency)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.