Megtartotta 50 százalékos tulajdonrészét Hadházy Ákos a szekszárdi 140 négyzetméteres ingatlanában, maradt a fácánkerti szőlő és a bécsi lakás 50 százalékos tulajdonjoga, amelyet még 2022-ben vásárolt meg. A baloldali politikus anyagi helyzete javulhatott valamennyit, ugyanis van félmillió forint hitelintézeti számlakövetelése, devizában ugyanez 5,6 millió forintnak felel meg. A hitelintézettel szembeni tartozáshoz azt írta, 7,6 millió + 6,2 millió, így feltehetően már nem egy, hanem két hitele is van a baloldal legösszeférhetetlenebb politikusának, aki magánszemélynek a 2023-as négymillió forint helyett már csak hárommal tartozott 2024-ben.
Hadházy Ákos törlesztett, de azért felvett még egy hitelt, Kálmán Olga köszöni, jól van, aztán jött a nagy meglepetés
Magyarország baloldali politikusainak bevételei jobban teljesítenek.

Az alkalmankénti tevékenységeknél a korábbiakkal ellentétben ezúttal feltehetően nem jutott eszébe cinikus megjegyzés, csak annyit írt, 2024-ben magyar magánszemélyektől
politikai munkám támogatására 1,7 millió forint magán kisadomány érkezett.
Nem csoda, ha most nem volt kedve humorizálni, mert bár tavaly ez az összeg a vagyonnyilatkozata szerint 1,5 millió forint volt, 2022-ben ez még 7,6 millió forintra rúgott.
Hadházy Ákos 2023-ban felerészben tulajdonosa volt egy szekszárdi lakásnak, és volt egy fácánkerti szőlője is. Ebben az évben nem voltak megtakarításai, de a hitelintézettel szembeni tartozása 14,8 millió forint volt, emellett magánszemélynek is tartozott csaknem 4 millió forinttal.
További érdekesség, hogy ő az az ügyvezetője a Hadházy-Vet Kft.-nek, amelyből a nyilatkozat szerint semmilyen jövedelme nem származott 2023-ban. Most azt írja, tavaly az ügyvezetői díjazásért nem vett fel pénzt, csak osztalékot, ezt az első kategóriában, azaz 0 és 200 ezer forint között jelölte meg. Egy évvel korábban, 2022-ben Bécsben vásárolt egy 30 négyzetméteres lakást, ennek felerészben tulajdonosa. A 2022-es vagyonnyilatkozatában a politikus még azt állította, hogy 16,8 millió forintot kapott, amikor adománygyűjtő kampányt indított, mert egy ideig nem kapta meg a képviselői fizetését, miután csak később tette le az esküjét.
További Belföld híreink
Kálmán Olga
Kálmán Olga tavaly év végén arról nyilatkozott, hogy 2023-ban volt egy lakóháza a II. kerületben, amelyet 9/10 részben tulajdonolt, ezt 2017-ben építették. Volkswagennel járt, és volt húszmillió forint értékben állampapírja, továbbá beszámolt egy harmincmilliós befektetési alapról is. Emellett tizenötmillió forintnyi készpénze is volt. Hitelintézeti követelése egymillió forint, devizában 8 468 073 forintnyi. Tartozása nem volt 2023-ban.
2024-re nem sok változott a műsorvezetőből avanzsált politikus háza táján. Maradt a II. kerületi lakás és a Volkswagen, ugyanígy a húsz- és harmincmilliós befektetése, a készpénzhez nem nyúlt, a hitelintézeti követelése maradt egymillió forint, de a deviza valamelyest nőtt, ezúttal ez az összeg 9 136 530 forintnyi. Tartozása tavaly sem volt.
További Belföld híreink
Bakos Bernadett
2022-ben Bakos Bernadett országgyűlési képviselő semmilyen tulajdonnal nem rendelkezett a nyilatkozat szerint, mivel a dokumentumon mindössze a dátum és az aláírás szerepelt. 2024 azonban nagy fordulatot hozott az országgyűlési képviselőnek, sikerült egy 62 négyzetméteres lakást vennie a X. kerületben, amelyet egyedül ő tulajdonol. Lett azonban egy 41 millió 600 forintos lakáshitele. A hitelintézeti számlakövetelése 1 510 979 forint, és csaknem 13 millió forintot fektetett be állampapírokba.
További Belföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Tragédia Leányváron: munka közben halt meg egy dolgozó
Mentőhelikoptert is hívtak a helyszínre.

Új járat indult, erre a csodálatos szigetre utazhatunk a debreceni repülőtérről
Aki idáig halogatta a nyaralással kapcsolatos terveit, most alighanem kedvet kaphat hozzá.

Magyar Péterék elfogadják Brüsszel pénzét, de itthon szégyellik az ukázt
Nemcsak Ruszin-Szendi Romulusz, hanem Magyar Péter is kettős kommunikációt folytat Ukrajnáról.

Tiszta víz került a pohárba az átláthatósági törvényről + videó
Az ukrán propaganda elleni törvény számos pontján hazudik a balliberális sajtó.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Brutális támadás a Blahán: földre teperték a BKK biztonsági őrét, egy taxis felvette az egészet - videó!

Akkora verekedés volt a Lidl parkolójában, hogy egy nyugdíjas belehalt

Így távolíthatod el egyszerűen a paradicsom héját: a forró vizes módszer a múlté!

Az utolsó utáni pillanatban jött a hidegzuhany a magyar válogatott számára

Most kaptuk: Tragédia történt az Inter Milanban, mindössze néhány órával a Bajnokok Ligája döntője előtt

Csatatérré változott Lengyelország, az ukránokat nem engedik Budapestre

A Final Four előtt borult ki a Győr svéd edzője, aki a norvégokat szidja

„Nagyon idegörlő lesz” – így várják a BL-döntőt a Forma-1-es sztárok

Váratlan helyről kapott sistergős balegyenest Magyar Péter, erre biztos nem számított

Szinte biztosan kizárnak egy pilótát a Forma–1 időmérője után

Lisztes Krisztián megszólalt: Nem kell túlmagyarázni ezt

Közel a megoldás Parajdon, magyarországi mérnökök segítenek
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Tragédia Leányváron: munka közben halt meg egy dolgozó
Mentőhelikoptert is hívtak a helyszínre.

Új járat indult, erre a csodálatos szigetre utazhatunk a debreceni repülőtérről
Aki idáig halogatta a nyaralással kapcsolatos terveit, most alighanem kedvet kaphat hozzá.

Magyar Péterék elfogadják Brüsszel pénzét, de itthon szégyellik az ukázt
Nemcsak Ruszin-Szendi Romulusz, hanem Magyar Péter is kettős kommunikációt folytat Ukrajnáról.

Tiszta víz került a pohárba az átláthatósági törvényről + videó
Az ukrán propaganda elleni törvény számos pontján hazudik a balliberális sajtó.