Az októberi és a mostani vagyonnyilatkozatok szerint is Karácsony Gergely főpolgármester ugyanúgy 50 százalékos tulajdonos egy II. kerületi társasházi lakásban, amit 2022-ben másodmagával együtt vásárolt. A főpolgármester szintén 50 százalékos tulajdonosa egy Siófok-Sóstón lévő nyaralónak, ami 2020-ban került a tulajdonába. A nyaralóról többször lehetett hallani, ugyanis a főpolgármester nyaranta büszkén posztol a többhetes balatoni pihenéséről.
Karácsony Gergely a főpolgármesteri fizetésén felül egyéb bevételt nem tüntetett fel a vagyonnyilatkozatában. A dokumentum leglényegesebb változása, hogy Karácsony fizetése bruttó 1,7 millió forintról négymillió forintra nőtt. Karácsony pénzintézettel szembeni tartozása 27 millió forint volt októberben, most januárban ez az összeg 400 ezer forinttal kevesebb volt, mindez körülbelül 100 ezer forintos havi törlesztést mutat. A főpolgármester továbbra is tartozik 3,7 millió forinttal magánszemélyeknek.
Szentkirályi Alexandrának átrendeződött a bevétele
Szentkirályi Alexandra, a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője másodmagával tulajdonosa két XII. kerületi társasházi lakásnak, emellett szintén 50 százalékos tulajdonosa egy I. kerületi lakásnak is, ami 1993-ban került a tulajdonába. A frakcióvezető 2023-ban ajándékozás útján egyedüli tulajdonosa lett egy balatonkenesei ingatlannak.
Személygépkocsija nincs, októberben sem volt. Tavaly októberben 38 millió forint névértékű értékpapír-megtakarítással rendelkezett, ez év elejére sem változott. Szentkirályi októberben 53,7 millió forint pénzintézettel szembeni tartozást tüntetett fel a vagyonnyilatkozatában, ez négy hónap elteltével 53,3 millió forintra csökkent.
Még októberben fővárosi feladatai mellett tanácsadói munkáért bruttó 2 millió 265 ezer forintot, továbbá felügyelőbizottsági tagként bruttó 300 ezer forint bevételt tüntetett fel, míg januárban a tanácsadói megbízatásáért 1,7 millió forintot kapott. Ehhez az összeghez még hozzájött a fővárosi képviselői tiszteletdíj is.

Vitézy Dávid tele van részvényekkel
Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője tulajdonosa egy I. kerületi és egy XI. kerületi társasházi lakásnak, mellette harmadrészben tulajdona van egy szintén XI. kerületi társasházi lakásban is. Még 2022-ben öröklés útján részesedést szerzett egy XII. kerületi lakóházban is.