Ízléstelennek és kirekesztőnek tartja az Amnesty International Magyarország az újbudai baloldal cigánygyűlölő kijelentéseit. A jogvédő civil szervezetet a Magyar Nemzet annak okán kereste meg, hogy a HírTV birtokába került felvételen szocialista politikusok beszélgetnek egymással, egy kötetlen, baráti hangulatú estén. „Valahol a cigány is ember” – hallható a videófelvételen, melyen Tóth Márton önkormányzati képviselő, ifjúsági tanácsnok is hallható, aki többek között azt mondja: „Gyuri is rasszista”, utalva Hintsh György, szocialista alpolgármesterre. Az is elhangzik:
„Gyuri is utálja a cigányokat”.
Erre Tóth Márton azt mondta: ő is. A videón az MSZP-s Kiss Dominik, Újbuda önkormányzati felügyelőbizottságának tagja, valamint Görög András, az MSZP frakcióvezetője is felfedezhető.
– Akármilyen helyzetben hangzottak is el ezek a mondatok, azokat ízléstelennek és kirekesztőnek tartjuk.
Őszintén reméljük, hogy a felvételen szereplők legalább bocsánatot kérnek a fenti mondataikért
– fogalmazott az AI a fentiekre reagálva, hozzátéve, azt is remélik, hogy „a Magyar Nemzet és Hírtv szerkesztősége hasonló gyorsasággal számol majd be a jövőben a kormányhoz köthető politikusok vállalhatatlan mondatairól is – legyenek azok rasszista, idegengyűlölő, homofób, transzfób vagy nőgyűlölő megjegyzések -, illetve a saját anyagaikban is ezentúl kerülni fogják a kiszolgáltatott társadalmi csoportok megalázását”.
A baloldali politikusok rasszista kijelentéseit többen is vállalhatatlannak tartják. Forgács István romaügyi szakértő azt hangsúlyozta, a balliberális ellenzék, amióta létezik, folyamatosan próbálja a magyar társadalmat kisebbségellenesnek beállítani, miközben ez nagyban megváltozott az elmúlt másfél évtizedben, a polgári kormányzás óta egyértelműen nyitottabb lett a magyar társadalom egésze. – Az a legfelháborítóbb, hogy
azok a személyek, akik közéleti tisztséget vállalnak, kocsmai cigányozás szintjén beszélnek egymillió emberről
– vélekedett a romaügyi szakértő.
A XI. kerületi Fidesz-KDNP is határozottan elítélte a nyíltan rasszista, MSZP-s kijelentéseket, és felszólították László Imrét, Újbuda DK-s polgármesterét, hogy ne hunyjon szemet egy ilyen botrány felett, különösen, ha saját politikai szövetségeseiről van szó.