A tízmilliárdos költséggel mentesítendő, súlyosan szennyezett Rákosrendező megvásárlásával kapcsolatban komoly vita alakult ki a Fővárosi Közgyűlésben. Karácsony Gergely és a baloldali szivárványkoalíció ugyanis élne a főváros elővásárlási jogával. A döntéssel azonban Budapest nyakába akasztanának egy olyan fejlesztési területet, amelyet a főváros a jelen költségvetési helyzetében nem tudna megtisztítani a szakértők szerint.
Karácsony Gergely főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés Rákosrendező megvásárlásáról szóló vitájában elmondta, azzal, hogy a főváros megvásárolná a területet, tulajdonképpen Magyarország és Budapest szuverenitását is védi. A politikus ezt követően ismét félrevezető kijelentéseket fogalmazott meg a területtel kapcsolatban, és kijelentette, szerinte a köz érdeke, hogy a terület köztulajdon maradjon.
A főpolgármester ezt követően az általa javasolt parkváros tervei mellett tette le a voksát, annak ellenére, hogy látványterveken túl még semmilyen konkrétum nem ismert a főváros fejlesztési koncepciójával kapcsolatban.
Szentkirályi Alexandra, a fővárosi Fidesz frakcióvezetője elmondta,
a fővárosnak először egy normális szerdát kellene megszerveznie.
A politikus kiemelte, a Karácsony Gergely vezette főváros 2019 óta képtelen megépíteni a Városháza parkot, így alkalmatlan a rákosrendezői fejlesztés végrehajtására. Szentkirályi Alexandra emellett felvilágosította a Fővárosi Közgyűlés képviselőit, hogy Rákosrendező területének megtisztítása több tízmilliárd forintba fog kerülni a befektetőnek.
A negyedik legnagyobb park jönne létre Budapesten a Grand Budapest beruházásnak köszönhetően
– mondta el Szentkirályi Alexandra. A frakcióvezető szerint rendkívül érdekes, hogy a főváros megvenné, majd befektetőknek értékesítené Rákosrendező területét, miközben a Bajnai Gordonhoz kötődő Wallis-csoportnak konkrét tervei vannak Rákosrendező beépítésére.
A Rákosrendezőről szóló vitában felszólalt Rózsa András, a XIV. kerület polgármestere is. Rákosrendező ugyanis teljes egészében Zugló területéhez tartozik. A polgármester kritizálta a Grand Budapest fejlesztést, és arra szólította fel a kormányt, hogy azonnal tisztítsa meg a területet.