Magyar Péternek sikerült kikönyörögnie, hogy az Európai Néppártban egy titkárnővel vitessék el a balhét, ráfognák, hogy miatta szerepelt a neve a háborút támogató indítványon – ismertette Deák Dániel egy Tisza pártbeli informátorára hivatkozva. A XXI. Század Intézet vezető elemzője a közösségi oldalán hangsúlyozta, hogy informátora megerősítette azt a tényt, hogy
valójában Magyar Péter hagyta jóvá, hogy a neve ott legyen, de most pánikol és el akarja tüntetni.
Megegyezett Manfred Weberrel, hogy van erre lehetőség, elvitetik a balhét egy titkárnővel, de „jegyzői hibának” fogják majd nevezni – tette hozzá.
Azt még nem tudni, hogy Manfred Weber mit kért Magyar Pétertől cserébe, hogy mentelmi jogával kapcsolatos ügye után másodjára is bevédje, de annyit tudni vél az elemző, hogy hosszan egyeztettek és nem volt jó hangulatú beszélgetés.
Jellemző, hogy amikor bajban van Magyar Péter, akkor mindig rendel egy manipulatív kutatást valamelyik balos kutatócégtől, amelyik egy kicsit megnyugtatja.
– írta Déák Dániel.
Majd rámutatott: ezt tette ma is, ezúttal a Mediánra esett a választása, amelyik ki is mutatta a hatalmas előnyét. – Ezzel igyekszik elterelni a figyelmet arról, hogy ma egy olyan háborúpárti indítványt támogatott, amelyik egyebek mellett további fegyvereket küldene Ukrajnába – tette hozzá.
Talabér Krisztián arra hívta fel a figyelmet, hogy miközben Magyar Péter háborúpárti nyilatkozatot támogat az EP-ben, a tiszások sorra mondják le a szombati tiszás rendezvényen való részvételüket, fogynak a lájkok és a Tisza vezetője már kommentben kuncsorog a megosztásokért. A párt mozgalmi indulóját pedig még a saját követőik is erősen kritizálják – tette hozzá.
A Nézőpont intézet elemzője a közösségi oldalán azt is kiemelte, hogy ilyenkor „természetesen jön a Medián a »kutatásával« és megnyugtat mindenkit: a Tisza továbbra is árad”.
Hát persze
– tette hozzá Talabér Krisztián.
Ahogy a Magyar Nemzet korábban már beszámolt róla, Magyar Péter ismét hitet tett az ukrajnai háború támogatása mellett, ugyanis a Tisza-vezér személyesen részt vállalt egy olyan közös állásfoglalásra irányuló indítványban, amely az orosz–ukrán háború folytatásáról szól.