A következő órák, napok fontosak lesznek a magyar társadalom életében, ugyanis most dőlhet el, miként reagálnak az emberek az EP-képviselő mondataira – fogalmazott Mráz Ágoston Sámuel főszerkesztőnk kérdésére. Ugyanis Néző László arra emlékeztetett, hogy 2006-ban, amikor nyilvánosságra került Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök őszödi beszéde, kisvártatva jött az önkormányzati választás, amikor narancssárgába borult az ország. Mondhatjuk, bukás volt a javából. A Nézőpont Intézet vezetője azt is megfogalmazta, hogy a Tisza Párt a brüsszeliták pártján áll, a Néppárt alapvetéseinek kedvez mindenben. Azt is kiemelte, amit eddig gondoltak az elemzők, most bebizonyosodott. Kimondták azt, amit eddig titkoltak, fogalmazott. Mráz Ágoston Sámuel szerint csak akkor tehetünk pontot a téma végére, ha egy nagy levegővétel után megfogalmazzuk, hogy akarunk-e ilyen országban élni, ahol egy ilyen párt és képviselője mandátumviselő lehet. Sokkal többet, bővebben a Rapid extrában hallhat, ahol szóba került az is, hogy falun élni jó, és becsületbeli ügy az édesanyák támogatása.

Kocsis Máté: Ez egy virtigli balos program! + videó
A frakcióvezető szerint a „konvergenciaprogramnak” nevezett dokumentum a baloldal régi adóemelési terveit tükrözi, függetlenül attól, hogy Magyar Péter mit tagad. Kocsis hangsúlyozta: a Tisza Párt gazdasági munkacsoportja maga írta alá a programot.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!