Tankcsaták, hadifogolytábor, világkörüli üzleti utak – nem mindennapi életutat járt be a 102 éves Bercsényi Miklós

Korántsem nevezhető átlagosnak a 102 éves Bercsényi Miklós életútja, történetei sokak számára inspirálóak lehetnek. Mezőgazdasági diplomája megszerzése után egyből be kellett vonulnia a második világháború alatt, utána pedig a Rákosi-rendszer gondoskodott arról, hogy még véletlenül se élhessen nyugodt, kiszámítható életet. Lapunknak adott interjújából kiderül, hogyan küzdötte fel magát a mélypontról és vált nemzetközi hírnevű szakemberré.

– Fortis fortuna adiuvat, vagyis bátraké a szerencse – üzente a fiataloknak a 102 éves Bercsényi Miklós százados. Az idős úr életútja aligha mondható átlagosnak: megjárta a poklok poklát a második világháborúban, majd a Rákosi-rendszer munkatáborait, végül mégis a nemzetközi üzleti élet egyik kiemelkedő szereplőjévé vált. Élettörténete inspiráló lehet sokaknak, ezt megismerve ugyanis kiderül: érezze magát az ember bármilyen reménytelen helyzetben, bátorsággal és kitartó munkával el fogja érni a célját.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter is meglátogatta a 102 éves Bercsényi Miklós századost (Forrás: Facebook)

Bercsényi Miklóst a II. világháború lezárásának 80. évfordulója alkalmából meglátogatta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, megköszönve neki a magyar nemzetért tett katonai, és azon túli szolgálatait. Az egykori katona lapunknak is bepillantást engedett kalandos életébe.

– Katonatiszti családba születtem 1923-ban. Repülőtiszt akartam lenni, de a sors úgy hozta, hogy a család a mezőgazdasági pályára irányított. A mostani Széchenyi István Egyetem Mezőgazdasági Karán végeztem 1944-ben, ami akkor Magyar Királyi Mezőgazdasági Óvári Mezőgazdasági Főiskola nevet viselte – idézte fel.

Elmondása szerint akkor már katona volt fél éve, a vizsgákra mindig szabadságot kapott, így végül diplomaosztás után egyből be is vonult a kötelező katonai szolgálatra Ceglédre. Az akkor hathetes alapkiképzés után tiszti iskolára került Esztergomba, ahol viszont 1944 őszén összevonták őket az akkor létrehozott harckocsi kiképző ezreddel és a páncélos főiskola-parancsnoksággal. Nem sokáig maradtak azonban Magyarországon: novemberben evakuálták a páncélos részlegét a németországi Bergen-Belsenbe.

Az akasztófa árnyékában

Az odahelyezett magyar ezredből kiválogatták 40-50 olyan katonával együtt, akik beszéltek németül. Őket Erlangenbe vezényelték, ahol a Párduc harckocsizókat képezték ki, és Bercsényi Miklós végül harckocsizó parancsnok lett. Mint mondta, akkoriban viszont már a felkészítésen nagyon spórolni kellett, olyan kevés volt az üzemanyag.

– De még így is egy mindenre kiterjedő, német alapossággal megszervezett kiképzést kaptunk, amely jó két és fél hónapig tartott. Ezután Komáromba küldtek bennünket, mert azt mondták, ott új harckocsikat kapunk a németektől, és azokkal a székesfehérvári harcokba fognak bevetni bennünket – emlékezett. A vasúti vonalat azonban szétbombázták, és egy kisváros előtt kellett várakozniuk. Az élelmük elfogyott, már több napja éhezett a legénység.

Már tűrhetetlen állapot volt, de felfedeztem, hogy a szomszéd vágányon álló vagonok egyikében vetőmagborsó van. Azt felnyitottam, két legénnyel egy-egy zsák borsót levettem, gondoltam, szétosztom a katonák között. Emiatt azonban a németek letartóztattak és azt tervezték, hogy másnap felakasztanak

– mesélte el Bercsényi Miklós. Elmondása szerint végül a városparancsnok mentette meg, aki arra hivatkozott, hogy egy háborúban a parancsnok köteles az embereiről gondoskodni.

Vérfürdő Székesfehérváron

Miután a bajtársaival nagy nehezen eljutottak Komáromba, végül kaptak négy harckocsit és azokkal levonultak Székesfehérvárra. – Egy német támadó alosztály mellé osztottak be bennünket. Magyar alakulatok is voltak ott, de azok csak Turánnal és cseh típusú harckocsikkal érkeztek – folytatta a százados a történetét.

Mivel Bercsényi Miklós szakaszát Párducokkal szerelték fel, a németekkel együtt az arcvonalba küldték őket. Az oroszok akkor nehéz helyzetbe kerültek, mert a magyar–német csapatok elvágták az utánpótlási vonalukat. Így Bercsényi Miklós alakulata véres harcok árán egészen a Dunáig szorította vissza őket úgy, hogy a szakaszából egy harckocsit sem lőttek ki.

A védekezés kényszere hajtott, hogy én lőjek először. Ha ugyanis nekem jobb berendezésem van és messzebbről ki tudom lőni a T–34-est, én vagyok a nyertes. Ha ő fedez fel előbb engem, akkor viszont engem lőnek ki

– magyarázta.

Hiába verték vissza azonban az oroszokat a folyóig, a Párducoknak volt egy nagyon rossz tulajdonságuk: rengeteg üzemanyagot fogyasztottak. Mint a századostól megtudtuk, egyszerre 670 literrel lehetett megtankolni ezeket a harckocsikat, ezzel pedig 80-100 kilométert tudtak haladni. Egyszerre tehát csak ötven kilométert lehetett a Párduccal előre nyomulni, utána vissza kellett fordulni tankolni.

Életmentő tífusz 

– A harcok után viszont nem engedtek bennünket vissza. Elfogyott az üzemanyag és közölték, hogy utánpótlás sem jött. Fel kellett robbantani a harckocsikat. Ezután megsebesültem és fogságba estem – mondta el Bercsényi Miklós, akit Romániába,

egy Bukaresttől nem messze lévő hadifogolytáborba vittek, ahonnan csak azért nem utaztatták tovább Szibériába, mert tífuszos lett és nem volt alkalmas a munkára.

Visszaemlékezése szerint 1947 januárjában érkezett haza, de a kommunisták gondoskodtak róla, hogy ezután se legyen könnyebb az élete: a család földbirtokainak nagy részét elvette az állam az állatokkal és a gépekkel együtt. A megmaradt telkeken gazdálkodott egészen addig, míg a Kisgazdapárt segítségével sikerült állást kapnia a Földművelésügyi Minisztériumban, ahonnan az év július elsejével kihelyezték Balassagyarmatra gazdasági felügyelőnek.

Szakmai alapon mert dönteni, egy kőbányában kötött ki

Két év múlva, amikor bevezették a tanácsrendszert, új pozíciót kapott: ő lett a Balassagyarmati járás és város mezőgazdasági osztályának főagronómusa. Immár tervgazdasági viszonyok között kellett termelni, ezért azt javasolta a minisztériumnak, hogy kukorica helyett inkább növeljék az őszi árpa vetésterületét, mert abból kétszer annyit tudtak termelni az akkori körülmények között, mint a kukoricából. Ezt a pártbizottság később a saját ötleteként adta el, és 1951-ben ingyen őszi árpa vetőmagot terveztek osztani mindenkinek azzal a kötelezettséggel, hogy azt vessenek a kukorica terhére.

Bercsényi Miklós egy emléktárgyat is kapott Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi minisztertől a II. világháború befejezésének 80. évfordulója alkalmából (Forrás: Facebook)

Hiába koppintották azonban le a javaslatát, az akciót nem tudták időre megszervezni. Az őszi árpát augusztus végén, de legkésőbb szeptember elején el kell vetni, a minisztérium őszi árpa „becsületmag akciója” pedig októberben érkezett meg Nógrádba.

Ezért Bercsényi Miklós saját hatáskörében a földműves szövetkezeteknek megtiltotta, hogy kiosszák az őszi árpa vetőmagot, mert ennek nem lett volna semmi értelme. – Ezt azonban a pártbizottság zokon vette. A balassagyarmati párttitkár feljelentett azzal az indokkal, hogy szabotálom a párt utasításait. Emiatt aztán eljárás is indult, és két és fél éves börtönbüntetést kaptam – ismerjük meg a százados újabb kálváriájának történetét.

Lovas hintó a rabgazdaságban

Az egykori világháborús katona a börtönből rövid időn belül átkerült egy kőbányába, ahol hamar felfedezték mezőgazdasági szaktudását és egy hétezer hektáros rabgazdaságba helyezték át Dunaújváros mellé.

Főagronómus lettem, a munkát felügyeltem. Szabad mozgásom volt, még lovas hintót is kaptam, ez a szakmámból adódóan és az elhelyezés miatt is sokkal kedvezőbb helyzet volt. Hamar csökkentették is a büntetésemet és húsz hónap után szabadlábra helyeztek

– emlékezett Bercsényi Miklós, aki a szabadulása után sem maradt sokáig munka nélkül: hamarosan kinevezték főagronómusnak egy állami gazdaságba, Tolna megyében.

– Itt nagyon jól éreztem magamat, egy gondom volt csak: a család Egerben lakott és nem lehetett őket lehozni, mert nem volt lakáslehetőség. Az iroda mellett egy kis kabinban volt a szállásom, ahol a kutyámmal laktam együtt – mutatja be akkori életét a százados, akinek ezek után is nem mindennapi eseményekben volt része. Egy nap például, amikor a tanya szélén dolgozott, észrevette, hogy feléje tart két személygépkocsi.

Bercsényi Miklós tavaly egy, a Trianoni békediktátum alkalmából tartott megemlékezésen (Fotó: Heves Megyei Hírlap/Gál Gábor)

Az egyikből nem más szállt ki, mint maga Hegedüs András mezőgazdasági miniszter. Szemlézni jött, jelentést kért az ott folyó munkáról. Bercsényi Miklóst pedig a szorgalmas munkája miatt 1959-ben áthelyezte Nógrád megyébe, a Léhi Állami Gazdaságba, ahol olyan szállást kapott, ahol már családjával is kényelmesen elfértek. Elmondása szerint munkája nyugodt volt, még egy fiatal gyakornokot is maga mellé tudott fogadni, Váncsa Jenőt.

Ahogy múlt az idő, és a gyermekei nőttek, a feleségével egy idő után elkezdte foglalkoztatni a kérdés: merre lehetne továbblépni.

Ekkor megjelent az Állami Gazdaságok Lapjában egy hirdetés, hogy az Állami Gazdaságok Országos Központjába idegen nyelven beszélő, szakmában jártas embereket keresnek. Beadta a jelentkezését, mert jól beszélt németül, franciául, angolul, és végül fel is vették.

Felköltözött a családjával együtt Pestre, az újabb munkahelyén pedig kiemelt mérnök, illetve főosztályvezető beosztásokban dolgozott egészen 1985-ig. Már 1971-ben egy olyan lehetőség jött a pályafutásában, amire még ő maga sem számított: korábbi gyakornoka, Váncsa Jenő miniszter lett és megkereste azzal, nincs-e kedve szakértőként Jemenbe utazni, hogy két évig részt vegyen a Food and Agriculture Organization – Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) programjában.

Kísérleti gazdaság a sivatagban

A feladatot elvállalta, de ez sem volt egyszerű. Fel kellett kutatnia, milyen módon lehetne segíteni a nehéz körülmények között élő helyi lakosságot. Bercsényi Miklós nem okozott csalódást, és végül létrehozott a Tihama sivatagban egy kísérleti gazdaságot, ami rendkívül jó eredményeket ért el. A FAO elégedettségét az is jól mutatja, hogy miután kiküldetése véget ért, visszahívták újabb két évre.

Bercsényi Miklós nyugdíjba vonulása után sem fejezte be a munkát: 1985 és 1996 között állást vállalt egy német–osztrák cégnél, mint kelet-európai igazgató. Üzleti útjain bejárta egész Kelet-Európát és Ázsiát is, ráadásul 1992-ben az Antall-kormány rehabilitálta is, mint századost.

Bercsényi Miklós élete során számos díjat, kitüntetést kapott (Forrás: Facebook)

Bercsényi Miklós életútjával számos kitüntetés és elismerés birtokosa lett. Többek között megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, a Queen’s Award és a Goldene Verdienstkreuz kitüntetést, tavaly pedig elsőként vehette át a 206 éves Széchenyi István Egyetem zafír diplomáját, az akkor még nyolcvan éve végzett gazdásznak ugyanis nem tudtak eddig gratulálni az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon.

„Az akarat nem ismer akadályt” – Bercsényi Miklós elmondása szerint ezt az alapelvet követte egész életében, és ezt tanácsolja a fiataloknak is. Hangsúlyozza: ha ezt szem előtt tartják, akkor érvényesülni tudnak és minden nehézséget le tudnak győzni az életben.

Borítókép: Bercsényi Miklós százados (Forrás: Facebook)