Mint ismert Bárándy volt az egyik szerzője a Demokráciát és jogállami alkotmányosságot! címmel a Népszavában megjelent cikknek. Bárándy ennek kapcsán arról beszélt, hogy „lehet az egy megoldás, hogy a parlament átveszi az Alkotmánybíróság szerepét, és megsemmisíti az alaptörvényt, bizonyos részeit pedig határidőig hatályban hagyja”. De hasonló, a baloldali jogászkörökben sem egyértelmű támogatást élvező javaslataik is voltak, például a kétharmados törvények egyszerű többséggel történő felülírása is.
Ami az Alkotmánybíróságot illeti, idősebb Bárándy talán nem feledkezett meg arról, hogy fia, Bárándy Gergely határozott ambíciói ellenére a szakmai bizottság végül leszavazta alkotmánybíróvá történő jelölését.
Érdekes, hogy az Országgyűlés igazságügyi bizottságának 2023. június 30-i jegyzőkönyve szerint Bárándy Gergely a Momentum jelöltjeként indult az alkotmánybírói posztért, sőt a párt szakpolitikusa bejelentette, hogy Bárándy jelölése esetén a négy kormánypárti javasolt személy közül még az egyik kormánypárti jelöltet is hajlandók megszavazni. A Momemtum Mozgalom által alkotmánybírónak javasolt baloldali (ex)politikus az Alkotmánybíróság új tagjainak jelölési eljárásában illetékes bizottsági meghallgatása során – mint ahogyan azt a hivatalos jegyzőkönyv is tanúsítja – a támogatása érdekében megfogalmazott érvelésében „a jogászi pálya egyik csúcsaként” és „rendkívüli megtiszteltetésként” jellemezte az alkotmánybírói hivatást.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!