Ismét, már megszokottnak mondható módon a nyilvánosság teljes kizárásával zárt ülésen, előre eldöntött végkifejlet mellett tárgyal a Fővárosi Közgyűlés Kollár Kinga, a Tisza Párt Európa Parlamenti képviselőjének összeférhetetlenségi ügyéről.
A lapunk által megszerzett előterjesztés szerint a Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester által jegyzett előterjesztésből egyértelműen kiderül, kizárólag Kollár Kinga felmentése jöhet szóba a testület döntéseként.

Kollár Kinga már tavaly, még EP-képviselőjelöltként belekezdett a magyarok gyalázásába. Bár akkor még nem foglalt helyet az Európai Parlamentben, az ottani baloldaliaktól sokszor tapasztalható stílust már akkor sikeresen átvette.
Kollár Kinga ugyanis agymosott népnek nevezte a magyarokat. A korábbi megnyilvánulásait azonban jócskán felülmúlta azzal, hogy egy brüsszeli bizottsági ülésen nyíltan elmondta: szerinte jól működik és hatékony az uniós pénzek visszatartása, mert megakasztja a magyar gazdaság fejlődését, beruházások és kórházfelújítások maradnak el. A Tisza Párt politikusa szerint ennek a jó oldala az, hogy a romló életminőség az ellenzéket segíti.
A zárt ülésre, amelyen parázsvita várható Kollár Kinga ügyében, a fővárosi Fidesz-frakció egy módosító indítvánnyal is készült. A javaslat annyival egészítené ki Baranyi Krisztina előterjesztését, hogy megadná a lehetőséget arra, hogy a képviselők megállapíthassák az összeférhetetlenséget Kollár Kinga esetében. A ferencvárosi polgármester javaslata szerint erre ugyanis nincs lehetőség.
