Csődhelyzet árnyékában a Fővárosi Közgyűlés

Számos fontos döntést lesz kénytelen meghozni ma a Fővárosi Közgyűlés. A testület ülésén szó lesz Kollár Kinga összeférhetetlenségi ügyéről, a főváros drogellenes stratégiájának megváltoztatásáról és a fővárosi cégek gazdasági átvilágításáról is.

2025. 05. 28. 4:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ismét beadják a kormánypártok a februári előterjesztésüket, amelyben kezdeményezik a fővárosi önkormányzat és a Budapest tulajdonában lévő cégek gazdasági átvilágítását. Februárban ezt az előterjesztést nem támogatták a közgyűlés baloldali frakciói, azonban miután az elmúlt időszakban a BKV körül több korrupció botrány is napvilágot látott,

a fővárosi Fidesz ismét javaslatot tesz az átlátható működés alapjait megteremtő teljes átvilágításba. Ebből ugyanis az is kiderülhet, hogy a főváros legnagyobb cégei az elmúlt években mire és kikre költöttek el több százmilliárd forintot.

Szintén a kormánypártok kezdeményezésére tárgyalni fogják a főváros drogpárti stratégiájának újragondolását is. A kormánypártok szerint ugyanis a kormányzat az elmúlt időszakban számtalan olyan intézkedést hozott, amely a kábítószerekkel kapcsolatos bűncselekmények esetében szigorított a büntetési tételeken. Ehhez a gondolkodásmódhoz pedig igazodnia kell a fővárosi drogstratégiának is, amelyet a múltban többen is komoly kritikával illettek, illetve drogpártinak neveztek, ugyanis támogatja az úgynevezett alacsony küszöbű ellátásokat.

A fővárosi Fidesz emellett Budapest versenyképességi stratégiájának megalkotására is javaslatot tesz.

Kiemelten fontos, hogy legyen a városnak elképzelése arról, miként fog megküzdeni a különböző kihívásokkal, és hogyan fogja fokozni a régió versenyképességét

 – mondta el korábban lapunknak Szepesfalvy Anna, a Fővárosi Közgyűlés kormánypárti képviselője.

Az ülésen emellett komoly vita várható Kollár Kinga összeférhetetlenségéről is, a kormánypárti frakció ugyanis azt fogja képviselni, hogy Kollár Kingának távoznia kell a közéletből, míg Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester és a balliberális többség mindent megtesz annak érdekében hogy a Tisza Párt képviselője érintetlen maradjon.

A Kollár Kinga összeférhetetlenségét vizsgáló bizottság előterjesztésből kiderült: Baranyi Krisztina a képviselők és az összeférhetetlenségi indítványt benyújtók meghallgatása előtt döntött arról, hogy a képviselő nem bűnös, függetlenül attól, mi hangzott el az ülésen.

 Az erről szóló dokumentumot is megszerezte lapunk, amelyből tökéletesen kirajzolódik, hogy a kommunistákat megszégyenítő módszerekkel dolgozik a Baranyi Krisztina vezette bizottság.

A döntés meghozatalához egyszerű többségre volt szükség, a bizottságban pedig jócskán felülreprezentáltak voltak a városvezető koalíció pártjainak képviselői, így pedig különösebb probléma nélkül képes volt a Baranyi-bizottság felmenteni Kollár Kingát. A Fővárosi Közgyűlés elé felterjesztett javaslatban egyértelműen szerepel, hogy Kollár Kinga nem bűnös, vagyis a városvezető koalíció képviselői gyakorlatilag előre eldöntötték, mi lesz Magyar Péter képviselőjének sorsa. Mindeközben Kollár Kinga botrányával kapcsolatban hallgatnak a Fővárosi Közgyűlés frakciói.

Karácsony Gergely a Radó Dezső-terv megvalósításával kapcsolatban pedig ismét időt akar nyerni. A főpolgármester által beadott indítvány szerint a politikusnak csak 2029 májusában kell beszámolnia a zöldítési projektek megvalósulásáról, vagyis ebben a ciklusban már nem lesz érdemben felelősségre vonható Karácsony Gergely a Radó Dezső-terv kapcsán.

Az előterjesztésben emellett egy furcsaság is szerepel, amely egyértelműen lebuktatja a főpolgármestert, és nyilvánvalóvá teszi, hogy éveken keresztül egyáltalán nem foglalkozott a Radó Dezső-terv megvalósításával. A projektet ugyanis annak leírása szerint 2021-ben hagyta jóvá a Fővárosi Közgyűlés. A következő érdemi lépésre az idővonal szerint csak 2024 novemberében került sor. Ezek szerint a fővárosi önkormányzat és annak cégei három év alatt nem tudtak érdemi előrelépést elérni egy saját projektjükben.

A főpolgármester és a balliberális városvezetés 2019 óta számos projekt, elsősorban zöldfejlesztések elindítását ígérte, azonban ezek döntő többsége továbbra sem valósult meg, sőt nagy részük mára a feledés homályába merült. Azonban a főváros honlapján továbbra is elérhetők a hangzatos ígéretek és a látványtervek tömkelegei.

Az ülést emellett nyilvánvalóan beárnyékolja, hogy az államkincstár várhatóan a mai napon fogja inkasszózni a szolidaritási hozzájárulás következő, 10,2 milliárd forintos részletét. Az ügyben rendkívüli sajtótájékoztatót tartott Karácsony Gergely főpolgármester. A politikus bejelentette, az államkincstár inkasszálásával Budapest katasztrofális pénzügyi helyzetbe kerül, a költségvetés pedig ezzel gyakorlatilag össze fog omlani. Karácsony Gergely kiemelte, a működőképesség megőrzése érdekében a fővárosnak számos intézkedést kell meghoznia. Ennek részeként a fővárosi önkormányzat azonnali jogvédelmi kérvényt nyújt be a bíróságnak. Az iparűzési adó őszi befizetéséig azt kérik, az államkincstár ne inkasszálhasson. Karácsony Gergely kiemelte, 51 milliárd forint és a város működőképessége a tét, bíznak a bíróság bölcsességében, korábban megkapták a jogvédelmet.

Ugyanakkor kiemelte: amennyiben megtörténik a szolidaritási hozzájárulás levonása, a főváros nem lesz képes az alapvető közszolgáltatások finanszírozására sem.

Karácsony Gergely azt is bejelentette, hogy összehívja a fővárosi munkavállalókat képviselő szakszervezeteket, hogy közösen mérjék fel, egy elutasító bírósági döntés milyen mértékben veszélyeztetné a közszolgáltatásokat és a fővárosi munkahelyeket. A főpolgármester a Budapesti Közlekedési Központ vezetését egy vészforgatókönyv kidolgozására kérte.

Borítókép: Fővárosi Közgyűlés (Forrás: MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.