– Pünkösd a húsvéti időszak megkoronázása, a Szentlélek eljövetelének ünnepe, az egyház születésnapja, ezért talán érthető, hogy az egyházon kívülieknek vagy a hitüket nem gyakorlók számára ez az ünnep már a karácsonyhoz vagy a húsvéthoz képest kevésbé értelmezhető. Mit tanít pünkösd ünnepe az egyházon belülieknek és az egyházon kívülieknek?
– Első hallásra úgy tűnik, hogy ez egy elvont ünnep, pedig a mai emberhez lehet, hogy ez áll a legközelebb. Ha van Isten, aki fölötte áll az anyagvilágnak, de teremtője, fenntartója, kormányzója a mindenségnek, akkor a jelenléte és hatása a világban titokzatos módon érvényesül. Ha pedig hiszünk – márpedig mi keresztényként szilárdan hiszünk – abban, hogy ez a hatás személyes, akkor itt van a Szentlélek közöttünk. A Teremtés könyve azzal kezdődik, hogy az Úr lelke ott lebegett a vizek fölött. A világmindenség és a teremtő, kormányzó Isten kapcsolatát fejezi ki és teszi elevenné a Szentlélek. Ebben pedig a mi személyes emberi kapcsolatunk nagyon fontos ösztönzést kap. Az apostolok cselekedeteiben azt olvashatjuk az apostolokról, hogy bezárkóztak, mert féltek. A félelmük pedig egyszerre megszűnik, amikor leszáll rájuk lángnyelvek alakjában a Szentlélek. A lélek leszállását és lángnyelvekhez vagy tűzhöz való hasonlítását már az Ószövetségben is megtaláljuk. Például, amikor Mózes lelkéből kapott a hetven kiválasztott vezető, ahogy a tanítványok is, akikre a Lélek leszállt. Azt is olvassuk, hogy a keresztségben vízből és Szentlélekből születnek újjá az emberek, tehát minden megkeresztelt ember valamilyen módon megkapja a Lélek ajándékát, aminek aztán különleges teljességét nyeri el a bérmálás, illetve az egyházi rend szentsége által. Amikor arról beszélünk, hogy hűségesnek kell lenni a hitünkhöz, meg kell látnunk, hogy ma ez mit jelent, és még bátornak kell lennünk, hogy közöljük örömünket és reményünket az egész világgal, akkor mi abban bízunk, hogy a Szentlélek segít bennünket.
– A húsvéti időszak lezárulásával megkezdődik az évközi idő, amely a világban való igehirdetés és tanúságtétel idejét jelképezi. A szabad véleménynyilvánítás korában hogyan tehet hitelesen tanúságot hitéről egy keresztény ember úgy, hogy ne csak egy vélemény legyen a sok közül, hanem ennek kiemeltségét is átadja? Egyáltalán helyes-e erre törekedni, vagy hogyan helyes erre törekedni?
– A kereszténység egyértelműen vallja, hogy Krisztusban jött el a teljes és a szabadító igazság, hogy Krisztus Isten kinyilatkoztató végső és teljes szava az emberiséghez. Van egy olyan örömhírünk, evangéliumunk, amit meg kell osztanunk mindenkivel. Ez az örömhír pedig abban áll, hogy Krisztus feltámadt, és bennünket is arra hív, hogy a halálunk után a feltámadás örök boldogságában részesüljünk. Ezért a kereszténység már a kezdet kezdetétől fogva missziós vallás. Pontosan a pünkösd csodája teszi lehetővé az apostoloknak, hogy leküzdjék a félelmüket, és kiálljanak az emberek elé, számot adjanak az örömhírükről.
A mai világban mondják, hogy a szólásszabadság korát éljük, de ez nem mindenütt van így. A világ számos országában még a vallásszabadságot, vagyis egyáltalán a vallás gyakorlásának szabadságát is korlátozzák. Több országban pedig, ahol mégis elismerik, ugyan vallásszabadság van, de lelkiismereti szabadság továbbra sincs, vagyis nem lehet áttérni egyik vallásról a másikra. Nem lehet azt mondania egy felnőtt embernek, hogy „a lelkiismeretem alapján ezt tartom igaznak és helyesnek, ezért a korábbiaktól eltérően ezt a vallást fogadom el”. A nyugati világ legtöbb országában ezt a szabadságot biztosítják, de nagyon sok országában a világnak – hadd legyek most egy kicsit globalista – ez nincs megengedve. Itt Budapesten és számos nyugati országban is találkozunk olyan felnőtt megkeresztelkedőkkel, akik azért jöttek el hazájukból, mert keresztények akarnak lenni. És nem csak nálunk van így, hanem Franciaországban is, ahol idén húsvétkor örvendetes statisztika volt erről. Sok olyan felnőtt keresztelkedő van, aki a saját hazájában nem lehetett volna keresztény büntetlenül. Vegyük ezt észre és a vallásszabadság értéke mellett álljunk ki, ahol csak lehet.
– Idén pünkösdkor a megszokott máriaremetei helyszíntől eltérően Esztergomban tartják a karizmák ünnepét, amelyen bíboros úr is részt veszt, három segédpüspöke pedig az Anna-réti engesztelő kápolnában fog misét bemutatni.
– Idén Esztergomba hívtuk össze a karizmák ünnepére mindazokat, akik vállalkozni tudnak egy ilyen kirándulásra. 10.30-kor szentmisét tartunk a bazilikában, majd díjakat, elismeréseket adunk át, délután 14 órakor pedig pódiumbeszélgetést tartunk a Szent Albert Központban.
A nap további lefolyását az határozza meg, hogy hány közösség akar bemutatkozni és programot kínálni. Ez egy első alkalom, mert eddig mindig Máriaremetén volt a karizmák ünnepe. Meglátjuk, hogy ez az új helyszín milyen jól működik, így ez részben debütálás is lesz. Pünkösdhétfő pedig ideális időpontot és lehetőséget kínál. Mert így átélve az ünnepet, azt követően megnézzük, hogy saját közösségünk életében mit produkált a Szentlélek. Tekintsük át a karizmákat, a közösségeket, az egyházi intézményeket, hogy mennyi érték van az egyházunkban, és osszuk meg ezt egymással.
– Miért Esztergomban lesz idén az ünnep, nem pedig a korábbi helyszínen, Máriaremetén?
– Esztergom az egyházmegye szíve. Esztergomban a szeminárium rektora most éppen az egyházmegye pasztorális helynöke is, és szeretné a város lehetőségeit jobban kihasználni. Máriaremete is jó helyszín, de például egy nagyobb, fedett kongresszusra vagy étkezésre is alkalmas struktúra ott nincs jelenleg, Esztergomban viszont rendelkezésre áll. Sok minden függ ilyenkor az időjárástól, körülményektől, meglátjuk, hogy hogyan válik be az új helyszín.
– Ferenc pápát sokan és sokféleképpen látták az egyházon belül és kívül. Talán leginkább formabontónak és újítónak tartották, valóban helytálló ez a jelző az ő esetében?
– A formákat illetően biztosan helytálló. Mindjárt ahogyan megválasztása után köszöntötte a Szent Péter téren egybegyűlt híveket. A hagyományos vörös mocétumot és a Szent Péter és Pál apostolt ábrázoló pápai stólát elutasította, nem is vette fel. Fehér reverendában lépett ki az erkélyre, és a szokásos köszöntés helyett mindjárt jó estét kívánt mindenkinek. Ami egyeseknek tetszett, mások azt mondták, hogy jó, de azért Jézus Krisztust is meg kellene említeni mindjárt az elején. Mindenesetre a későbbi tevékenységével azt igazolta, hogy a világra nagyon figyel. A „ráhallgatás” az egyik kedvenc szava volt, ezt ő gyakorolta is. A kor jelenségeire, az emberekre igyekezett odafigyelni, pápai megnyilatkozásaiban reagálni. Lesz még gondolkozni- és tanulmányozni való az ő megnyilatkozásai kapcsán a jövőben is. Ugyanakkor voltak neki, úgy mondanám, prófétai cselekedetei, mint például a kis fehér autó, amivel közlekedett és az általános visszafogottsága. Ezeket nem úgy kell érteni, hogy nekiült és kiszámolta papíron, melyik mennyibe kerül, mi az olcsóbb. Ezekkel akarta mutatni azt a közösséget, ami őt az egyszerű emberekhez fűzi, mutatni akarta azt, hogy ő nem a társadalomnak a felső rétegéhez akar tartozni, hanem mindenkivel közösséget vállal. Ilyen, mondhatni prófétai jellegű cselekményekből bőven találunk az ő szolgálati ideje alatt. Azt hiszem, sokan értették vagy legalábbis ráéreztek erre. Ezt bizonyítja, hogy a temetésén nagyon sokan megjelentek, és elkísérték a koporsóját a Santa Maria Maggiore-bazilikába, és azóta is sokan állnak sorba, hogy tiszteletüket tehessék a sírjánál.
– Bíboros úrnak nagy érdemei voltak abban, hogy Ferenc pápa 2023-ban Magyarországra látogasson.
– Valóban többször kértem, hogy jöjjön el, mert egyrészt úgy gondoltam, hogy ez a magyar közösségnek, egész Magyarországnak, de a katolikus közösségnek is új lendületet, impulzust fog adni, másrészt úgy gondoltam, hogy talán a Szentatyának is erősítést adhat, ha találkozik az itteni hívők szeretetével. Mondhatom, ez igazolódott is.
– Robert Francis Prevost akkor még érsekként érkezett Magyarországra Ferenc pápa kíséretében 2023-as látogatása során. A bíboros úrnak milyen személyes élménye fűződik hozzá?
– A kíséretnek ő volt az a tagja, akivel a legtöbbet és a legértelmesebben el lehetett beszélgetni. Nagy volt a tömeg, a mozgás, a kíséret tagjai sem mindig értek rá, de vele komoly dolgokról nagyon szépen tudtunk beszélgetni, aminek különösen örültem. Úgy láttam, őt is érdekelte, hogyan gondolkoznak az itteni emberek. Túl tudott látni a nyugati média általános narratíváján, ami biztató jel volt számunkra.
– XIV. Leó pápa milyen irányt hozhat az anyaszentegyháznak? A névválasztás ezt hogyan világítja meg?
– Kértük tőle, hogy magyarázza meg nevét, a nyilvános beszédein kívül külön nekünk, bíborosoknak is szólt erről. Feltétlenül az volt a szándéka, hogy XIII. Leó pápa életműve előtt tisztelegjen, és valamiképpen hasonló helyzetben is érzi magát, mint amelyben névelődje működött. Egy korforduló pápája, akinek figyelembe kell vennie az emberiséget érő nagy kihívásokat, és ezekre a hit fényében választ kell keresnie. Különösen szívügye az emberi munka kérdése. XIII. Leó a munka megbecsülését, a kizsákmányolás elleni fellépést mély és vallásosan megalapozott dokumentumokban fejtette ki. Az egyház társadalmi tanításának első nagy összefoglalását ő adta. XIV. Leó pápa látja azt és fel is háborítja, hogy a világban ma is van bőven az emberi munkát érintő kizsákmányolás. Konkrét emberek, csoportok felé, másrészt egész régiók, egész országok felé létezik egyfajta strukturális kizsákmányolás. Ezek mellett egy új veszélyt is lát, a technológiai fejlődéssel és a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Az utóbbi időben felmerült az a veszély, hogy százmilliók munkája válik fölöslegessé, márpedig az emberi munka vagy maga az ember nem válhat feleslegessé, mert ez a Teremtő gyalázása lenne. Mi, amikor a reményt hirdetjük az emberiség számára, akkor egyben azt is hirdetjük, hogy Isten értékes célra rendelte az embert és az emberiséget. Meg kell találnunk ebben az új, technikailag fejlett környezetben azt az értelmes magatartást, ami az Istentől nekünk szánt küldetést teljesíti. Egy hatalmas kihívás és egyben korszakos felismerés, hogy a mi egyházunknak dolga van ezzel a helyzettel.
– Számíthatnak a magyar hívek XIV. Leó pápa látogatására a közeljövőben?
– Általánosságban, „csípőből” meghívni a Szentatyát lehet, de nem szokott nagyon eredményes lenni. Egy ilyen invitálás azt fejezi ki, hogy szeretjük a Szentatyát és örülnénk, ha eljönne hozzánk, de ez nem elegendő indok arra, hogy meg is induljon bárhová. Ahhoz kell egy fontos esemény, alkalom és formális, hivatalos meghívás az állami és az egyházi vezetők részéről. Ilyen esetben már van arra esély, hogy eljön. Hogy milyen lesz az utazási politikája és hogyan viszonyul az apostoli látogatásokhoz, még ki kell hogy derüljön. Egyelőre azt a konkrét utazási tervét hallottunk, amelynek során a niceai zsinat 1700. évfordulójára Törökországba szeretne ellátogatni. (Ezen a zsinaton hirdette ki az egyház Jézus Krisztus egylényegűségét az Atyaistennel.) Ez nagyon fontos dolog, mert ezzel megint a kereszténység lényegéhez érkezünk. Jézus Krisztus számunkra nemcsak nagy próféta vagy egy kiváló ember, akinek az emlékét őrizzük, hanem Isten-ember. Jézus istensége a keresztény tanítás és hit lényegéhez tartozik.
– A másodpercenkénti hírek korát éljük, amely kihívást is jelent, mint a lelki élettől elfordító kísértések egyike. Hogyan érdemes ehhez viszonyulnunk keresztény hívőként, hogy „a lelkünkben ne valljunk kárt”, és milyen módon használhatjuk jól az örömhír terjesztésére ezt a fajta informatív eszköztárat?
– Óriási nagy kérdés, mert ez az eszköztár sokszor már nem eszköztár, hanem ránk telepszik, és irányítja az összes tevékenységünket. Óvatosan kell vele bánni. Természetesen nem utasíthatjuk el, hiszen nagy lehetőség rejlik benne. De emellett az is igaz, hogy az embert érő erőteljes és gyorsan váltakozó audiovizuális hatások arra nevelnek, késztetnek, hogy elvonatkoztatás és fogalmi gondolkozás nélkül azonnal reagáljunk az impulzusokra. Ez helyes reakció és fontos dolog, az állatoknak és a növényeknek is szükségük van erre, így is reagálnak. Az embernek is van ilyen képessége, de az ember többre is képes. Ezért nagyon vigyázni kell, hogy ne maradjunk meg ezen a szinten, hanem tanuljunk meg gondolkodni, törekedjünk az egész és az összefüggések látására. Mert ha nem látjuk az összefüggést, akkor nem vagyunk felelősek, nem érezzük a felelősségünket, akkor nincs morál, talán még törvénytisztelet se. Urbano Navarrete professzor mondta egyszer, hogy az az egyházjogász – neki is ez volt a szakmája –, aki paragrafusrágó, aki az egyes törvények részleteivel foglalkozik csupán, az nem jogász. Látni kell a rendszer egészét ahhoz is, hogy az ember törvénytisztelő polgár legyen. Hát még mennyire látni kell, amikor az egész erkölcsről, a közösségi viselkedésről, az ember végső céljáról van szó. Az egész látása tesz minket képessé saját felelősségünk meglátására is. Azért is kell küzdenünk, hogy ne veszítsük el ezt a képességünket, mert az antropológiai változások korát is éljük.
Ebben foglalható össze az ember méltósága. A keresztény hagyomány az ember méltóságán azt érti, hogy a teremtő Isten képmásai vagyunk. Nevezetesen, hogy értelmünk és szabad akaratunk van és halhatatlan a lelkünk. Az értelem és a szabad akarat gyakorlásához pedig kell ez az áttekintés. Ha csupán gondolkozás nélkül reagálunk, akkor nem használtuk az értelmünket. Ha nem tudunk magunk elé vázolni alternatívákat, akkor nem tudunk választani, vagyis nem működik az emberi szabadság. Az emberi méltóság azt kívánja, hogy ezzel a problémával és kihívással komolyan szembenézzünk.
