– A találkozónkra érkezve azt láttam, hogy a kórház biciklitárolója dugig volt, az épületbe érve pedig több kolléga a kezében vitte a kerékpárját. Ez is a prevenciós programjuk része, illetve eredménye?
Velkey György János: A kettő kéz a kézben jár, hiszen hiába vannak prevenciós programok, ha a kollégák azt látják, hogy mindez csak papíron fontos. Az elmúlt negyven évben, amióta az egészségügyben vagyok, elképzelhetetlen volt, és nagyon sokfelé most is talán elképzelhetetlen, hogy mondjuk egy vezető főorvos vagy egy igazgató ne egy felsőkategóriás autóval érkezzen a munkahelyére, és öltönyben szálljon ki onnan. Én például évek óta csak kerékpárral járok, és hozzám hasonlóan sok vezető is, ami segített abban, hogy feloldódjanak azok a hierarchikus beidegződések, hogy egy igazgatónak egy luxusautóból kell kiszállnia. Ehelyett én csapzottan, olykor esőtől elázva érkezem. És igen, nagy öröm, hogy a biciklitárolónkat már bővíteni kell.
– Tehát a példamutatás spontán vált a prevenciós programjuk részévé?
Velkey György János: Pontosan. Egyedül nem megy, ezt a saját bőrömön tapasztaltam meg és izgalmas visszagondolni, hogy ezelőtt 15 éve egy kollégám egyszer csak megszólított, hogy szervezzünk egy maratont, amit közösen futunk le. Beleegyeztem, de akkoriban a mozgás igen távol állt tőlem,
úgy kezdtem a futást, hogy száz méter futás, száz méter gyaloglás, és még ebbe is majd belepusztultam.
A maratonból akkor 3600 métert vállaltam, és nagyon elégedett voltam, hogy sikerült teljesítenem a saját távomat. Ma már egyedül is lefutottam a teljes maratont és három csapat is van a Bethesdában, akik rendszeresen futnak, versenyeznek. Azt gondolom, ha tizenöt éve nem lép oda hozzám ez a kolléga, ma nem ülnék itt valószínűleg.
– Ez a tapasztalás segítette abban, hogy felismerje, a Bethesdában dolgozók többsége sincs jól és segítségre van szükségük?
Velkey György János: Azt láttam, láttuk, hogy nagyon sok orvos kolléga és ápoló betegszik meg a túlmunka és az életvitelszerű stressz okán, hogy a vezető halálozási okok, mint a szív-érrendszeri vagy a daganatos betegségek a munkatársakat sem kímélik. Megrendítő volt látni, hogy azok az emberek, akik értünk vannak, akik a gyermekeink életéért harcolnak, végül a saját életüket nem tudják megmenteni, kiégnek, elfogynak, megbetegednek és végül elveszítjük őket. Ezt nem hagyhattam, nem hagyhattuk.
– Hogyan lett mindebből prevenciós program? Mi volt az első lépés, hogy elinduljon egy kedvező változás?
Velkey György János: Azt gondolom, minden szervezeti prevenció alapja a közösségépítés, mert hogy egy jó hangulatú munkahelyen az ember már eleve relaxáltabb, egy hatalmas stresszfaktort iktatunk ki, ha a kollégákkal, főnökökkel harmonikus a kapcsolatuk az itt dolgozóknak. Minden más, ezután jön. A Bethesda 1992-es újraindulása óta sokat dolgoztunk azért, hogy a dolgozói jóllét alapjait lefektessük, mára pedig a spontán együttlétekből tudományon alapuló egészségfejlesztés indult: coachokkal és pszichológusokkal, a megfelelő ételeket kínáló menza és büfé biztosításával, vagy a rendszeres és a legkülönfélébb fizikai aktivitás lehetőségével. De kiemelt szerep jutott a szűrővizsgálatoknak is, sok olyan kolléga életét mentette meg az, hogy még sikerült a krónikus és daganatos betegségeket korai fázisban felismerni.
– Van némi ellenállás a kollégák körében? Nyitottak vagy valamelyest noszogatni kell őket, hogy a testi-lelki egészséggel igenis foglalkozni kell?
Mikos Borbála: A változás sosem könnyű, a mindennapi feszített munkatempóban az önmagunkra figyelés, így az étkezés is háttérbe szorul, megelégszünk annyival, hogy „bekapunk” valamit gyorsan. Fogalmazzunk úgy, hogy amikor eltűnt a büféből a rántott húsos szendvics, nem örültünk! Ám a vezetőség következetes, de megnyerő és inspiráló kommunikációjával, ma már egyre többször választják a kollégák a tápanyagban értékes ételeket és már nem duzzognak, amiért a kedvenc szendvicsük kikerült a kínálatból.
– Ön azonnal beadta a derekát a változásnak?
Mikos Borbála: Azt azért nem mondanám! Jómagam rendkívül feszített munkatempóban éltem az életemet, és a több mint negyven évi intenzív terápiás hivatásomat úgy láttam el, hogy a személyes, tudatos életformámra nem terjedt ki a figyelmem. Azt hiszem, akik a betegellátásban aktívan vesznek részt, jól tudják, mire gondolok, hiszen valamennyiüket napi szinten sújtja az a teher, hogy a betegellátás folyamatosságának biztosítása miatt éjjel-nappal, ünnepeken és persze a hétköznapokon is lennie kell ellátónak, ápolónak, orvosnak is. Ez rendszertelen életmódot eredményez, egyszerűen nem fér bele az önmagunkra figyelés, a legtöbben már csak valamilyen betegség okán döbbennek rá, mennyire törékeny az emberi egészség és élet. Nekem nagy fordulatot hozott, amikor elindult a Bethesda első prevenciós törekvése, a Bethesda Egészségkihívás programja: csapatokba verődtünk, és ez segített fegyelmezettnek maradni, én például rendszeresen jegyeztem, mennyit mozgok, mennyi zöldséget, gyümölcsöt ettem.
– Sikerült megtartania ezt a lelkesedést és beépíteni a mindennapjaiba?
Mikos Borbála: A programnak hála igen. Ma már ott tartok, hogy naponta átlagban meg van a tízezer lépés: mindegy, hogy esőben, sárban, hóban vagy napsütésben kell megtennem a munkába vezető utat, azt gyalog teszem.
Ez nemcsak a mozgás miatt lett fontos számomra, hanem mentálisan is, a szabad levegő és az út megtétele segít felkészülni mentálisan a napra, átgondolni a hibákat és persze letenni a pszichés terheket.
De a prevenciós program valami más fontos dolgot is adott nekem: a kollegiális kapcsolatok elmélyültek, sokkal gazdagabbak lettek azáltal, hogy volt alkalmunk megismerni a másikat a különféle foglalkozásokon együtt töltött idő és a csapatversenyek által. Már nem csak elrohantunk egymás mellett a folyosón, valóban tudtunk egymáshoz kapcsolódni.
– Az intézmény nemrégiben készített egy reprezentatív kutatást is, amely a hazai egészségügyi dolgozók valós egészségügyi és mentális állapotát tárta fel. Milyen eredményeket hozott ez a felmérés?
Rákosy-Vokó Zsuzsa: Noha voltak arról nemzetközi adataink, és tudtuk azt is, hogy az egészségügyi dolgozók sokkal jobban ki vannak téve a betegségek kockázatainak, az eredmény mégis sokkoló volt: kiderült, hogy azoknak, akik egészségügyben dolgoznak, mind a mentális egészségük, mind fizikai egészségük sokkal rosszabb az átlagpopulációhoz viszonyítva. Ha az átlagpopulációval összehasonlítjuk az egészségügyi dolgozók mentális egészségét, sokkal-sokkal rosszabbak a mutatóik. Amíg az átlag populációban körülbelül 22 százalék az, akit érint a depresszió, a mi méréseink szerint a betegellátásban dolgozók 55 százaléka valamilyen fokú depresszióban szenved.
– A depresszió jelenléte pedig már önmagában is számos betegségnek ágyaz meg…
Rákosy-Vokó Zsuzsa: Valóban, ez egy ördögi kör, és az adatokból pedig egyértelmű, hogy nagyon nagy hangsúlyt szükséges fektetni a mentális egészség támogatására a körünkben. Ami szintén nagyon jól látszik az adatokból, hogy a krónikus betegségek előfordulása is magasabb az átlagpopulációhoz képest. Az egészség-magatartásuk, akár mondjuk a zöldség-gyümölcs fogyasztásuk vagy a dohányzási mutatóik sem túl biztatók a magyar lakossághoz képest.
– Összevetve, mennyire rossz a helyzet és melyik a legsürgetőbb probléma?
Rákosy-Vokó Zsuzsa: Ha azt nézzük, hogy a magyar felnőtt lakosság hatvan százaléka túlsúlyos vagy elhízott, ez az arány az egészségügyi dolgozók körében 66 százalék.
Ha pedig a gyümölcsfogyasztást nézzük, az átlag magyar lakosság több mint fele napi rendszerességgel fogyaszt zöldséget vagy gyümölcsöt. Az egészségügyi dolgozók körében ez az arány jelentősen alacsonyabb, 37-39 százalék csupán.
A probléma tehát összetett, kezeletlen stressz, illetve a nem megfelelő étkezési szokások és a mozgás hiánya miatt.
– A Bethesda által már kidolgozott prevenciós program mire adhat megoldást? Hogyan tovább, mi a céljuk?
Velkey György János: A Magyar Kórházszövetség elnökeként lehetőségem volt arra, hogy amit a Bethesdában hosszú évek munkájával kidolgoztunk és működik, azt egy egészségfejlesztő kórházi akciósorozatban adjuk tovább. Ma már huszonhárom kórház csatlakozott ehhez a programhoz, amelynek hála sok, egészségügyben dolgozó ember életét sikerül megmenteni. A végső cél, hogy ezeket a módszereket, már bevált gyakorlatokat a magyar kórházrendszer egészére kiterjesszük, meghonosítsuk.
– Gondolták volna valaha, hogy egyszer majd az egészségügyben fontos téma lesz a lélek, a mentális egészség?
Rákosy-Vokó Zsuzsa: Az, hogy a lelki egészség kérdése egy orvosi konferencián ma már külön helyet kap, és amikor a szekciók között vagy külön workshop formájában légzőgyakorlatokat vagy stresszkezelési gyakorlatokat tanítanak nekünk, jól mutatja, hogy a tudományos világ is fejet hajt a lelki-testi összhang megteremtése előtt. De talán még ennél is nagyobb mérföldkő, amikor egy orvos vagy főigazgató vagy egy ápolási igazgató is részt vesz az intézményi gerinctornán vagy jógán és azt mondja, hogy de jót mozogtam, vagy de jó ez a gyakorlat. Ezek mind bizonyítják, hogy a változás nemhogy elindult, de már javában tart.
Borítókép: Mikos Borbála, Rákosy-Vokó Zsuzsa és Velkey János György (Fotó: Havran Zoltán)
