Pokol Béla: Alapjaiban kell megreformálni a magyar tudományos életet

Rendszerváltás történt – de nem az Akadémián. Pokol Béla egykori alkotmánybíró szerint a Magyar Tudományos Akadémia máig egy belső lobbiérdekekre és politikai szempontokra épülő rendszerként működik. A teljesítményalapú tudományos értékelés helyett pedig Pokol szerint a kapcsolati hálók döntenek a tagságról, miközben az objektív mérőszámok és a nemzetközi sztenderdek alig érvényesülnek.

– Megvalósult a rendszerváltás az Akadé­mián, vagy ez valóban elmaradt?
– Fel sem merült a rendszerváltás. Gyakorlatilag majdnem minden szektorban komoly változások történtek a rendszerváltáskor, ezalól kivétel a Magyar Tudományos Akadémia, ahol lényegében semmilyen változás nem történt.

– Most, 2025-ben lehet változtatni ezen a helyzeten?
– Természetesen, ez a kormányzat döntése, hiszen törvény szabályozza az Akadémia működését. A legnagyobb gond ott van, hogy az MTA eleve egy beteg intézmény volt. Tudományos akadémiák mindenhol vannak, különböző struktúrában és specializáltságban, de itthon megmaradt a szovjet struktúra, amellyel lényegében egy tudományirányítási igazgatási feladatot ruháznak az intézményre. Korábban még több igazgatási funkciója volt az Akadémiának, de ez szerencsére a nemzetközi trendeknek megfelelően változik. A világ többi helyén ugyanis az akadémia csak egy tudósközösség, ahová a nagyot alkotókat egy idő után, különböző mérőszámok alapján meghívják. Ezzel szemben nálunk az van, hogy a tudománnyal kapcsolatos sorskérdésekben az Akadémia dönt, miközben az akadémiai tagok jó része gyenge tudományos teljesítménnyel bír. A legnagyobb probléma, hogy egy tudományigazgatási részleg az Akadémia, nem egy tudósközösség.

A Magyar Tudományos Akadémia nem fejlődött a rendszerváltással (Fotó: Purger Tamas)

– Ennek az elavult struktúrának a hozadéka, hogy politikai csoportokra osztódott mostanra az Akadémia?
– A szovjet rendszer lényege, hogy megjutalmazza azokat, akik közel állnak bizonyos csoportokhoz. Aki nagyon a mi kutyánk kölyke volt, nagyon megfelelt, az lehetett akadémikus. A rendszerváltás után megszűnt az, hogy egyetlen párt megjutalmazza a hűséges embereit akadémiai tagsággal, ugyanakkor több nagy tábor jött létre, amelyek a sajátjaikat továbbra is az akadémikussággal igyekeztek kifizetni. Ennek az eredménye, hogy az egyes osztályokban vannak tényleg jó tudósok, nagy idézettségi mutatókkal, de az akadémikusok több mint a fele egészen minimális idézettségekkel rendelkezik. A teljesítmény kérdésé­ben ugyanakkor nagyon nagy különbségek vannak az osztályok között. Az objektív tudományok esetében is megvan ez a torzulás, és a matematikai, természettudományi osztályokba is kerülhetnek be gyenge tudósteljesítménnyel, de igazán ez a torzulás leginkább a jogi–társadalomtudományi területeken mutatkozik meg. Röviden: egy nagy torzulás van az Akadémián, a rendszerváltás előtt is volt, azóta azonban ez a szakadék csak még nagyobb lett.

– Kijelenthető, hogy nepotizmus burjánzik az Akadémián?
– Sokkal inkább egy urambátyám-alapú megközelítésnek lehet nevezni a kialakult helyzetet. Tíz évvel ezelőtt fültanúja voltam annak, hogy a jelenlétemben felhívtak egy szociológus akadémikust, és arra kérték, hogy támogasson egy tagjelöltet. Ez is jól mutatja, hogy egy belső lobbin múlik az, ki lesz akadémikus, teljesen mindegy, hogy mi a minősége vagy a teljesítménye az illetőnek. Ez főleg a társadalomtudományok esetében érzékelhető, ahol az Akadémia teljesen átpolitizálódott, a különböző osztályok pedig egyértelműen a baloldalra dőlnek. Így pedig kialakult egy zárt kör, amibe csak egyes csoportok támogatói kerülhettek be.

– Ennek a lobbitevékenységnek köszönhető az is, hogy Radnóti Sándor bekerült az akadémiai tagok közé?
– A jelenlegi vitának Radnóti volt az egyik kirobbantója. Ennek ellenére a tudományos teljesítmény tekintetében ő még nem is tartozik a legrosszabbak közé. Nem vitás, hogy egy baloldali elfogultságú valaki, ugyanakkor 1800 körül van az idézettsége, ami nem rossz, mert a filozófus akadémikusok közül van, akinek 400. Másoknak ugyanakkor a Magyar Tudományos Művek Tára  (MTMT) szerint olyan kevés idézettsége van, hogy normál esetben az életben nem tudna az akadémiai tagság közelébe sem jutni. Ezen embereknek a tagsága csak annak köszönhető, hogy mindenféle belső machinációk, lobbik betolják őket.

– Milyen reformokat kellene végrehajtani, hogy ez a jelenség megszűnjön?
– Én elsőként megszüntetném a fizetést, a mindenféle tiszteletdíjakat, amiket gyakorlatilag nyugdíj-kiegészítésként használnak. Ha professzor volt az ember, akkor kap elég nyugdíjat. Emellett pedig az MTMT-t alapul véve meg kellene vizsgálni, milyen hivatalos idézettsége van egyes akadémikusoknak, és meg kell húzni egy határt, ami felett valaki akadémikus lehet. Nekem például 3500 idézettségem van, de legyen ez kevesebb, és a társadalomtudományokban ezt a határt 1500-nál vagy 2000-nél kellene meghúzni. Aki ezt az idézettséget nem éri el, ne legyen akadémikus. A jelenlegi akadémiai tagok tagságát pedig meg kell szüntetni, ha nem felelnek meg ennek a kritériumnak. Aki pedig eléri ezt az idézettségi határt, annak auto­matikusan taggá kellene válnia. Az MTA-tagságnak nem egy kiegészítő jövedelemforrásnak, hanem egy presztízsnek kellene lennie. Viszont ennek feltétele, hogy ne az lehessen akadémikus, akit a lobbi bejuttat, hanem olyan tudósok, akik megfelelnek bizonyos objektív kritériumoknak.

A Magyar Tudományos Akadémián belül alapvető reformokra van szükség

– Vannak ilyen objektív kritériumokon alapuló európai példák?
– Az idézettség nagyon fontos Nyugat-Európában és főként az USA-ban tudós körökben. Eleve van egy olyan kifejezés, hogy „publish or perish”, azaz „publikálj vagy pusztulj”. De igazából úgy működik, hogy idézzenek vagy pusztulj el. Tehát ez egy bevett valami a nyugati országokban. Ezzel szemben itthon a teljes egyetemi és akadé­miai szférában egy kialakult rendszer van, amelyben a lényeg, hogy bizonyos csoportok tagjainak minden le van zsírozva. Éveken át láttam, hogy a teljes egyetemi szférának lobbik az alapjai. Legyél jóban bizonyos csoportokkal, tagokkal, akkor jó opponenst kapsz, rendesek lesznek a bizottsági tagok, és minden meg van oldva. Éppen ezért kellene objektív szempontrendszert felállítani.

– Nemzetközi szinten milyen mérvadó rendszerek vannak, amikhez a magyar kutatók teljesítményét lehetne mérni?
– 2016/2017-től kezdve létrejött egy olyan világtudós portál, mint a Facebook, ez az Academia.edu. Ennek most 300 millió tagja van. Ide fel lehet tölteni a legkülönbözőbb anyagokat is, az algoritmus pedig ezt körbeküldi a témában érdekelteknek, kiemelve a több száz millió felhasználó közül. Amikor felrakok egy anyagot, a rendszer másnap jelzi, hogy kik olvassák, töltötték le, melyik országból. Ennek a rendszernek a felhasználása például komoly eredményeket hozna. Ugyanis ezek alapján meg lehet állapítani, hogy az adott tanulmány mennyire népszerű, és mennyire foglalkozik valóban az emberiséget, illetve a tudományos közösséget foglalkoztató problémákkal, jelenségekkel. Például nekem 115 ezer olvasóm van, ebből 25 ezren nagyon elkötelezettnek minősülnek, vagyis többször is visszatérnek és rendszeresen fogyasztják az általam feltöltött tartalmakat. Amellett, hogy van az itthon egyeduralkodó MTMT, én az értékelési szempontokba azt is felvenném, hogy a fiatal kutatóknak legyen kötelező ezen a nemzetközi platformon is jelen lenni, publikálni, így összekötve a magyar és a nemzetközi tudományos életet.

– Ön szerint helyes, hogy bizonyos csoportok és akadémikusok belefolynak a napi politikába?
– Egyáltalán nem helyes. Ez a társadalomtudomány különböző berkeiben érzékelhető leginkább, amelyek teljesen át vannak politizálva. Ezekre a helyekre jobboldaliként szinte lehetetlen bekerülni. Több akadémikusi osztályban egyértelműen a politikai álláspont számít, és teljesen eszerint szelektálják a tagokat. Ilyen a IX. osztály, ami a balosoknak egy gyülekezete. Ez az a torzulás, amit meg kéne szüntetni. Sokuknak ugyanis alig van idézettsége, szinte nincs is tudományos teljesítménye. Ezért is kellene objektív alapra helyezni az akadémiai tagságot, mert akkor politikai irányultságól függetlenül kerülhetnének be emberek a különböző osztályokba.

– Mi a véleménye arról, hogy egyes csoportok a saját véleményüket az Akadémia álláspontjaként tüntetik fel?
– 1993-ban Konrád Györgyék létrehozták a Demokratikus Chartát, amellyel rehabilitálták az MSZP-t. Mindez az ELTE bölcsészkarának nagy támogatásával működött, ami a balliberálisok egyik tűzfészke volt akkoriban. Ezt a chartát pedig úgy írták alá például, hogy az „ELTE BTK Esztétika Tanszéke”, mivel valójában a teljes tanszék csak egy baloldali aktivista kör volt. A rendszerváltás óta a társadalomtudományok képviselői egyértelműen balra hajlanak, ezt pedig gyakran, nem túl korrekt módon, ki is fejezik.

– Az Akadémia és a tudományos élet reformjai ellen küzdők szerint a kutatóhálózat átalakításával sérült a kutatói, tudományos autonómia. Egyetért ezzel az állítással?
– Onnan kell elindulni, hogy nincs kutatói autonómia. Tehát oly mértékben a lobbisták kezében van az egész rendszer, hogy esély sem volt az autonómia kialakulására. Ezek a csoportok eldöntik, kik legyenek a vezetők és miként legyenek elosztva a források. Az egész tudományos rendszert szerintem egy bizottsággal át kellene vizsgálni és új alapra kell helyezni. Az úgynevezett kutatási, kutatói autonómia csak akkor jönne létre, ha ezt a lobbista torzulást, a meglévő oligarchiát felszámolnák. Ez ugyanis egy belülről megszilárdult lobbista oligarchia, amelynek a tagjai most visítanak, mert el akarják tőlük venni a vezetést. Az eddigi teljes rendszert le kellene állítani, a tudósközösség értékítéletére bízva idézettségmutatókat meghatározni, és átvilágítani minden osztályt. A torz akadémiai rendszer miatt jelenleg nincs kutatói autonómia. Nagyon régen, a rendszerváltás előtt se volt, azonban az elmúlt 35 évben tovább romlott a helyzet.

Borítókép: Pokol Béla (Fotó: Kurucz Árpád)