Már van B terv a baloldalon: ha nem megy a Tiszának, jöhet a magyar CDU

Választási párttal gyűjtené egybe Magyar György ügyvéd azokat az ellenzéki szavazókat, akik nem szimpatizálnak Magyar Péterrel. A baloldal politikai akcióiban hosszabb ideje részt vevő jogász szerint akár félmillió választót is megszólíthatnának. Mint tőle megtudtuk, az ötletről Magyar Péterrel még nem egyeztettek, és egyébként is csak akkor élesítenék a tervet, ha változnának a választási szabályok, vagy megroggyanna a Tisza. A lehetséges aspiránsokkal ugyanakkor már megkezdték az egyeztetést, és akár mind a 106 egyéni választókerületben tudnának jelöltet indítani jövőre. Magyar György a Tisza segédcsapataként írta le a még csak tervként létező választási pártot, amely akár a CDU nevet is kaphatná, és amely nem utasítaná el a korábbi baloldali szereplőket.

2025. 07. 30. 9:41
CDU , Magyar György
Magyar György Fotó: Mirkó István
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Márki-Zay intő példája

Az ügyvéd közölte, milyen körülmények között vágnak bele a projektbe. – Elsősorban arra a szcenárióra vonatkoznak a terveink, ha a Fidesz szigorítaná a választási törvényt, ugyanis a kormánypártnak megvan a talentuma ahhoz, hogy még az utolsó pillanatban is csavarjon a feltételeken, bármennyire is etikátlan. De arra az is esetre is készen állunk a Tisza segédcsapataként, ha a Magyar Péter képviselte főcsapatot bármilyen – politikai, kriminális, külpolitikai vagy egyéb – veszteség vagy defekt érné. Érdemes felidézni, hogy Márki-Zay Péter győzelmi esélyei néhány szerencsétlen kijelentése nyomán is jelentősen romlottak 2022-ben – fogalmazott.

A jogász azt is elárulta, hogy szeptemberben dőlhet el: belevágnak-e a centrális erő létrehozásába, s annak függvényében döntenek majd, hogy az ősszel összeülő parlamentben a Fidesz megerősíti-e az aggályaikat. A konkrét menetrendet vázolva Magyar György arról beszélt, hogy egy alvópártot terveznek újjáéleszteni: a bíróságon bejegyzett, ám nem funkcionáló pártok egyikét vennék a nevükre, hasonlóan, ahogy Magyar Péterék tették a Tiszával.

Egyedül is megy?

Noha a lehetséges listavezető nevét nem árulta el, állítása szerint vannak konkrét elképzeléseik és több potenciális jelölttel is tárgyalnak. Abban, hogy sem a centrális párt nem lenne ismert brand, sem pedig annak arca nem lenne igazi „szupersztár”, az ügyvéd nem lát problémát. Ahogy abban sem, ha a Tiszán kívüli ellenzéki pártok nem csatlakoznak hozzájuk.

– Ebben az egyesülésben nem az ideológia számít, hanem a protest szavazatok összegyűjtése, s meggyőződésem, hogy a jelenlegi helyzetben ez a célmeghatározás és a választásipárt-jelleg vonzóbb lehet a szavazóknak, mint amit az ellenzéki pártok egyenként képviselnek

– mondta Magyar György, hozzátéve, mindazonáltal szívesen vennék, ha a DK, a Momentum, az LMP és társaik elgondolkodnának ezen az elméleti lehetőségen, ami szerinte egyébként akár e pártok túlélésének a záloga is lehet, ha a Fidesz alakít még a választási verseny feltételein és újabb akadályokat helyez el a pályán.

Megjegyezhetjük: jelen állás szerint utóbbi nem történik meg. Orbán Viktor miniszterelnök például egy minapi interjúban azt mondta, nem számít rá, hogy módosítanák a választási törvényt.

Nem elég az ember a gáton

– Úgy vélem, az egyéni választókerületekben fog eldőlni a választás, és nem biztos, hogy Magyar Péteréknek lesz elég győzelemre esélyes emberük. Mi azonban az elmúlt évek ellenzéki előválasztásain szerzett tapasztalatainkat felhasználva egy hónapon belül lefolytatnánk a castingot, és alkalmas jelölteket tudnánk állítani mind a 106 körzetben 

– tudatta az ügyvéd, azt is megemlítve, hogy számos szóba jöhető szereplővel tárgyalnak, kalkulációk folynak, viszont egyelőre semmi sem végleges, mert még nincs aktualitása a „segédcsapat” felállításának. – Jelen állás szerint viszont bízunk a Tisza maximális támogatottságában – fogalmazott.

Motoron a régi motoros

Az ügyvédnek nem a mostani az első politikai akciója, Magyar György az elmúlt években több baloldali ötletben, projektben is részt vett. A 2018-as országgyűlési választásokon például az MSZP–Párbeszéd, valamint civil szervezetek közös jelöltjeként indult Somogy megye 4-es számú választókerületében, ahol nem választották meg. Emellett az ügyvéd volt az elnöke a Civil Választási Bizottságnak, amelyet a 2019-es ellenzéki főpolgármesteri előválasztás második fordulójának koordinálására hoztak létre, továbbá egy ideig elnökségi tagja volt a Márki-Zay Péter-féle Mindenki Magyarországa Mozgalomnak.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.