Sulyok Tamás köztársasági elnök átadta a Magyar Érdemrend nagykeresztje és a Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje a csillaggal polgári tagozat kitüntetéseket a Sándor-palotában.

– A magyarság önazonosságának biztos támpontokat ad, ha kimutatjuk nagyrabecsülésünket azoknak az embereknek, akik tehetségükkel, jó szándékukkal és évek, évtizedek professzionális munkájával építik nemzeti közösségünket szellemiségben, lelki és fizikai erejében, képességeiben – mondta a köztársasági elnök az ünnepségen.
A Magyar Érdemrend nagykeresztje kitüntetésben Turi Attila Kossuth- és Ybl Miklós-díjas építész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke részesült.
A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje a csillaggal polgári tagozat kitüntetést Ferencz István Kossuth- és Ybl Miklós-díjas építész, Gergely István kétszeres olimpiai bajnok, világbajnok vízilabdázó, Steinbach József püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke és Szakály Sándor Széchenyi-díjas történész vehette át a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából.
Az államfő elmondta: „a kitüntetettek mutatják meg számunkra, hogy a nemzet miért több mint egy ország népességének összlétszáma, és hogy Kölcsey intelmei szerint hogyan lehet a nemzetre hatni, azt gyarapítani, abban mesterit alkotni”. Elmondta: „a nemzethez hozzátartozik többek között a haza szeretete, házainak, épületeinek szeretete, hozzátartozik a belső tűz, a szenvedélyes vízilabda-mérkőzések irama, a lélek, az istenkereső ember imája”.
– A magyar nemzet eleven része az a kis és nagy közösség is, akikhez a lelkész szól, az a lelkület, amely a magyar népet ezer éve a keresztény kultúrához kapcsolja – mondta az államfő, hozzátéve: a magyar nemzet elválaszthatatlan az emlékezettől, a történelem megértésétől, feltárásától és tudatosításától, az ideológiáktól való megtisztításától.
Kiemelte: „az elmúlt századok eseményei mind meghatároznak bennünket és kapcsolatainkat a világgal, aki pedig a történelmet kutatja, tükröt tart a világnak, amelyben az emberek és a nemzetek küzdelmének epizódjai rajzolódnak ki”. Az államfő hangsúlyozta:
nemzeti ünnepünkön közös ügyünk, hogy felemeljük, elismerjük azokat, akik felelős munkálkodásukkal előreviszik és megerősítik a magyar nép jövőjét.
Minden jelenlévő kitüntetett a saját szakterületén végzett munkája mellett, vagy annak részeként nagy energiát fektetett a tudás átadásába, továbbörökítésébe, az utánpótlás nevelésébe is – emlékeztetett, hozzátéve: mind bizonyosságát adják annak, hogy magyarként nemcsak a jelenben akarunk lenni valakik, hanem meg is akarunk maradni, és azt szeretnénk, hogy a jövő magyar nemzedékeiben is számos remek építész, rendíthetetlen hitű lelkész, éleslátású történész és bajnok sportember legyen.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!