Nem fogok mindent elmondani, mert akkor megbukunk – A Mol jövőjével játszana a Tisza Párt

Külön munkacsoportban foglalkozik a Mol jövőjével és szükségesnek tartja a vezetői és stratégiai irányok újragondolását a Tisza Párt – erről Tarr Zoltán alelnök beszélt nemrégiben, és hűen saját tanácsához, nem mondott el mindent a magyar energiavállalatot érintő terveikről. Ezért a tiszás önleleplező nyilatkozatokat bemutató sorozatunk mostani részében megkíséreljük feltárni a valódi célt, amelyhez a Mol csak eszköz, járulékos veszteség lehetne a globalista érdekek oltárán.

Kapitány István, a Tisza Párt gazdaságfejlesztési és energetikai vezetője a párt országjárása keretében tartott kistarcsai fórumon 2026. március 4-én Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Röviden, de annál ütősebben nyilatkozott nemrégiben a Politiconak Tarr Zoltán, a Tisza egyik alelnöke a Mol ügyében. A brüsszeli lapnak adott interjúban azt mondta, hogy a magyar energiavállalat tulajdonosi és irányítási struktúráját is át kívánja alakítani a párt, és e célból már külön munkacsoportot is felállított. Az időzítés azért érdekes, mert az iráni háború nyomán kialakult globális olajválság közepette az európai energiaárak historikus csúcsokat döntöttek, a Barátság-kőolajvezeték ügye pedig még mindig nem oldódott meg – pontosabban az olajblokádot az ukránok nem oldották fel.

Tarr Zoltán hírhedt mondata: Nem fogok mindent elmondani, mert akkor megbukunk – Fotó: Polyák Attila

A jól csengő hatékonyságnövelés

A Tisza Párt elmélete szerint a jövőben a stratégiai vállalat igazgatótanácsába olyan szakembereket vonnának be, akik nem rendelkeznek kormányzati múlttal, így növekedne a cég piaci alapú hatékonysága. Csakhogy az ilyen menedzserek nem ismerik az állami energiapolitika és az ellátásbiztonság speciális logikáját, mindez pedig rendszerszintű nehézségeket okozna. A törekvés nem meglepő módon összefügg az orosz olaj importjának tilalmával. A Tisza Párt ugyanis 2035-ig szüntetné meg az orosz energiahordozók behozatalát, ami pedig közvetlen hatással lenne a magyar háztartások számláira, ideértve a rezsikiadásokon felül az energiaárakból átgyűrűző inflációt is.

Fontos tudni ezzel kapcsolatban, hogy 2022 és 2025 között a Mol nagyságrendileg 800 milliárd forint megtakarítást könyvelhetett el az olcsóbb orosz nyersanyagon; a közel 650 milliárd forintnyi profitjából pedig mintegy 500 milliárd forint vándorolt a rezsivédelmi alapba. Ez a forrás tehát jelentős szereppel bír abban, hogy a lakossági gáz- és villanyárak Magyarországon maradjanak a legalacsonyabbak Európában. Ha az orosz import kiesik, az üzemanyag ára literenként akár az ezer forintot is elérheti, a rezsivédelmi alap pedig nem kap elegendő utánpótlást. 

Vagyis a Mol jelenlegi működési modellje a rezsicsökkentés stabilitását tekintve nélkülözhetetlen, a Tisza pedig egyelőre nem közölte, mi váltaná ki a kieső rezsialap-forrásokat. Márpedig a hivatalosnak mondott, fűt-fát ígérő pártprogramban a rezsicsökkentés fenntartása és kiterjesztése szerepel – igaz, a pártból kiugrott Csercsa Balázs nyilatkozata alapján ez egyértelműen csak egy kamuprogram.

Magyar siker, nyugati féltékenység, brüsszeli akadékoskodás

De térjünk ki egy gondolatkísérlet erejéig arra is, hogyan alakíthatnák át Magyar Péterék hazánk egyik legjelentősebb vállalatát. A tulajdonosi szerkezet érdemi átrendezéséhez kétharmados országgyűlési többség szükséges, talán ezért jelölte meg Tarr Zoltán első célként a stratégiai irányváltást és a beszállítói diverzifikációt a közvetlen államosítás vagy a vagyonátírás helyett. Ám az átalakítás hogyanjának teóriájánál sokkal fontosabb a háttér, amelyben brüsszeli nyomás és éles piaci verseny húzódik meg.

A magyar olajvállalat ugyanis hatalmasat menetelt a szocialista időszak óta: ÁFOR-ként indulva, tudatos terjeszkedési stratégiát követve lépett ki a magyar piacról, és egyszerű állami nagykereskedelmi vállalatból a kitermeléstől az értékesítésig a teljes értékláncot lefedő, regionális energetikai szereplővé vált. Jórészt a nagy nyugati olajvállalatok kárára, amelyek a poszt-szocialista térségben rejlő dinamikus növekedést szerették volna kihasználni, csakhogy a Mol a piac szép szeletét elhappolta előlük. Cikkünk témáját tekintve is érdekes, hogy a Shell volt az első tőkepiaci vállalat a magyar üzemanyagpiacon, már 1966-ban nyithatott egy kutat Budapesten.

A hagyományos olajcégek Mol elleni lobbiereje több ízben tapintható volt az Európai Bizottság intézkedésein, legutóbb akkor, amikor a Mol az OMV Slovenija felvásárlását indította el 2022-ben. Brüsszel versenyjogi vizsgálatot kezdett arra hivatkozva, hogy az ügylet korlátozhatja a versenyt a szlovén kiskereskedelmi üzemanyagpiacon. 

Végül csak azzal a feltétellel zárhatták le a felek az adásvételt, hogy beengedtek egy harmadik szereplőt: a Molnak ugyanis a szlovéniai hálózatból kötelezően el kellett adnia 39-et. Mégpedig nem másnak, mint a Shellnek – annak az olajipari óriásnak, amelytől a Tisza Párt nemrégiben a vállalatnál 37 év után globális alelnökként távozó Kapitány Istvánt igazolta le, mint gazdaságfejlesztési szakértőt. Arról, hogy Kapitány miként forszírozza az orosz energiahordozókról való leválást, cikksorozatunk legutóbbi részében már ejtettünk szót.

Megint nem arról beszélnek, amit valójában terveznek

Most pedig, miközben a Mol a szerb NIS orosz tulajdonrészének megszerzésére készül, ismét félő, hogy ebbe az ügyletbe is beleszólhat Brüsszel. Egy sikeres tranzakció esetén ugyanis a Mol közel négyszáz szerb töltőállomás felett rendelkezne, újabb finomítóhoz, szénhodrogén-mezőhöz és további kulcsfontosságú infrastruktúrához jutna. Nem meglepő, hogy a Mol régiós terjeszkedésével szemben éppen a Tisza Párt külügyi emberéhez, a karrierje két évtizedét az amerikai LNG-lobbinak áldozó Orbán Anitához szorosan köthető Atlantic Council szólalt fel. Az elemzés hangneme is ismerős: a globalista műhely szerint a Mol orosz olajra épülő beszerzési stratégiája alááshatja az európai közös fellépést az orosz energiahordozók visszaszorításában.

A Mol átalakítását célzó tervek mögé nézve tehát Tarr Zoltán elmondásával ellentétben nem a jól hangzó hatékonyságnövelés képe rajzolódik ki. Sokkal inkább egy idegen érdekű nyomásgyakorlás eredményét látjuk a Tisza Párt elképzelésében, amely célozza 

• egyrészt a Mol regionális szerepének csökkentését nyugati olajvállalatok (Kapitány személye és az OMV Slovenija-alku alapján leginkább a Shell) előnyére, 
• másrészt a vállalatirányításba való beavatkozással az orosz olcsó olaj beszerzésének megszüntetését, drágább alternatívára cserélve, amelyen szintén nagyot nyerhet a Shell,
• harmadrészt mindennek okozataként a rezsicsökkentés Brüsszel által áhított beszántását, miután a drágább beszerzésekkel az intézkedést  fenntarthatatlanná tennék.

Ezek után felmerülhet a kérdés, hogy az ilyesféle beavatkozás egy vállalat életébe hogyan egyeztethető össze Kapitány Istvánnak a szabad piacról alkotott véleményével: „Én teljes mértékben a piacgazdaság híve vagyok. Tehát nyilvánvalóan mi megtapasztaltuk, hogy milyen a tervgazdaság a különféle szabályozókkal, különféle piaci folyamatokba való beavatkozásokkal. Ezek soha nem vezetnek hosszú távú eredményre” – mondta nemrég a Partizánnak.

A fenti videón ugyan a rezsicsökkentésről beszélt a Tisza gazdaságpolitikai szakértője, de világosan látható a kapcsolat a Mollal, illetve az is, mennyire nem fedi a jól csengő nyilatkozat a párt valódi céljait.

Cikksorozatunkat éppen ezzel, vagyis a párt valódi céljaival folytatjuk. Pontosabban azzal, hogy mit és hányszor mondott a célokról, a programokról Magyar Péter. S hogy ezekhez képest mi lehet a valóság.

(Folytatjuk.)

               

       

       
       

            További játékainkhoz kattintson ide!