Magyar Péter szerint abból lehet majd látni, hogy nagy bajban van a Fidesz, hogy eltörlik az úgynevezett győzteskompenzációt, ami azt jelenti, hogy a győztesre leadott, mandátumszerzéshez szükségtelen szavazatokat a jelölt listájára leadott szavazatokhoz adják hozzá. Később azzal is előállt, hogy a Fidesz eltörli az összeférhetetlenséget, és a városokban népszerű polgármestereit indítja majd az országgyűlési választáson.
Ezek egyike sem történt meg. Ezek szerint nem volt rá szüksége a Fidesznek, vagy csak simán kamuzott Magyar Péter?
A híresztelést, amely alapján sorra születtek a cikkek a balliberális lapok oldalain, végül a Kormányzati Tájékoztatási Központ volt kénytelen cáfolni. Később pedig semmilyen módosítás nem történt a választásokat megelőzően a törvényben, így Magyar Péter kijelentése egyértelműen hazugság volt.
Önmerénylet, berepülő drónok
Azonban a Tisza elnöke valójában még csak ezt követően lendült bele a hazudozásba. Egy idő után a Tisza Párt elnöke már azt állította, amennyiben a kormánypártok rosszul állnak majd a választások előtt, önmerénylettel, berepülő drónokkal vagy hamisított felvételekkel fognak pánikot kelteni a választás környékén.
Magyar egy sajtótájékoztatón először arról kezdett beszélni, hogy biztos információi vannak a merénylet kapcsán, azonban konkrét bizonyítékot a mai napig nem tudott szolgáltatni az ügyben, és szerencsére semmilyen merénylet sem történt Magyarországon.
Magyar Péter a 2026-os újévi beszédében aztán alkotmányos puccsot is emlegetetett, a január ötödikén tartott sajtótájékoztatón pedig kifejtette, a köztársasági elnök vagy a Költségvetési Tanács lépései miatt állhat elő olyan helyzet, hogy új választást kell kiírni a Tisza esetleges választási győzelme után. Azonban erről azóta is hallgat Magyar Péter.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!