Több ezer oldalnyi dokumentumot adtak át
Az Alapjogokért Központ lapunknak küldött válaszában azt írta, hogy a rendőrök kedden egész nap az intézményben tartózkodtak, és a Magyar–Lengyel Szabadság Intézet tevékenységével kapcsolatos iratokat keresték.
A központ tájékoztatása szerint a hatóságoknak átadtak több ezer oldalnyi, Marcin Romanowski, illetve az intézet által készített tudományos igényű tanulmányt, cikket és publicisztikát. Emellett a nyilvános eseményekhez kapcsolódó anyagokat, valamint a Romanowskival folytatott e-mailes kommunikációt is átadták.
A dokumentáció része volt továbbá az intézet működését teljeskörűen bemutató, részletes pénzügyi és beszámolási anyag
– közölte az Alapjogokért Központ. Az intézmény szerint az átadott iratok „tökéletesen alátámasztják az elvégzett munkát és annak szakmai minőségét egyaránt”.
A nyomozás Marcin Romanowski munkáját is érinti
A rendőrségi akció célpontja a lapunk korábbi információi szerint Marcin Romanowski lengyel politikus, aki 2019 és 2023 között a Jog és Igazságosság (PiS) vezette lengyel kormány igazságügyi miniszterhelyettese volt. A volt tisztségviselő később Magyarországra érkezett, ahol 2024 decemberében politikai menedékjogot kapott, majd az Alapjogokért Központ által létrehozott Magyar–Lengyel Szabadság Intézet vezetője lett.
A rendőrség közleménye alapján a nyomozás jelenleg ismeretlen tettessel szemben folyik, és a hatóságok a dokumentumok, szerződések, számlák és egyéb pénzügyi adatok vizsgálatával igyekeznek feltárni az ügy körülményeit.
Az Alapjogokért Központ mostani válaszában nem tért ki arra, hogy a rendőrök konkrétan milyen adathordozókat foglaltak le, illetve történt-e elektronikus eszközök lefoglalása vagy adatmentés.




















