Az Operatív Törzs május 15-ei sajtótájékoztatóján Kiss Róbert rendőr alezredes bejelentette: a kormány, illetve a Belügyminisztérium döntése értelmében a kiskunhalasi mobilkórház a tervek szerint később – a járványügyi veszélyhelyzet teljes megszűnése után – a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának (BvOP) kezelésében egészségügyi intézményként fog működni. A BvOP kommunikációs osztályának tájékoztatása szerint a konkrét végrehajtásról, a jogszerű működéshez szükséges átalakításokról még nincsenek olyan tervek, amelyeket – a jövő börtönkórházi egységének biztonságos működését figyelemben tartva – nyilvánosságra hozhatnának.
Érdemes azonban visszaidézni, miként és milyen felszereltséggel, eszközparkkal jött létre Európa legmodernebb mobil járványügyi kórháza. A legkorszerűbb orvostechnikai eszközökkel felszerelt mobil kórház két és fél hét alatt készült el, és szükség esetén ugyanennyi idő alatt lebontható és a megfelelő területi előkészítés, logisztika után bárhová áthelyezhető lehet.
Mint emlékezetes, a kormány március közepén a büntetés-végrehajtási szervezetet jelölte ki egy mobil járványkórház építésének megszervezésére és kivitelezésére. A mindezért felelős akciócsoportot Tóth Tamás vezérőrnagy, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának vezetője irányította. A mobil egységekből álló speciális konténerkórház 36 kórterme egy tömeges megbetegedéssel járó fertőzés gyógyító-megfigyelő feladataira lett kiépítve. Rendelkezik laboratóriummal, röntgennel, ultrahang- és CT-vizsgálóval, lélegeztető gépekkel. Általános kórházi ellátásra azonban jelen formájában nem alkalmas, mivel speciális kialakítással kifejezetten az új koronavírus – vagy egy hasonló intenzitású tömeges járvány, fertőzés, mérgezés – elleni hatékony védekezésre tervezték.
Bár a kórház a kiskunhalasi büntetés-végrehajtási intézmény területén – az egykori menekültszállásnak helyet adó ingatlanon – helyezkedik el, jelenlegi külső őrzése csak a járványügyi előírások betartására alkalmas, vagyis arra, hogy egy adott veszélyhelyzet idején az őrszemélyzet a minimális külső technikai eszközök felhasználásával – kamerarendszer, kerítés – megakadályozhassa, hogy a kórházat egy fertőzött személy engedély nélkül elhagyhassa, illetve oda bárki illegálisan behatolhasson.