A kormány kitart a tankönyvellátás megújult rendszere mellett

A kormány továbbra is kitart a tankönyvellátás megújult rendszere mellett, mivel a tankönyvek iskolákba, tanulókhoz való eljuttatása átláthatóbb, biztonságosabb, kiszámíthatóbb és ellenőrzöttebb lett – hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.

Forrás: MTI2019. 03. 19. 20:50
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ezt arra reagálva közölték, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) öttagú tanácsa kedden elutasította a kormány fellebbezését abban az ügyben, amelyben a törvényszék első fokon elmarasztalta Magyarországot a tankönyvpiac állami monopolizálása miatt. Az elmarasztaló ítélet így jogerőre emelkedett, esetleges kártérítésről azonban csak később döntenek. Az EJEB tavaly októberi elsőfokú ítéletében kimondta: a hatóságok megsértették a felperesek, iskolai tankönyvek forgalmazásával foglalkozó cégek – a Könyv-Tár Kft., a Suli-Könyv Kft. és a Tankönyv-Ker Bt. – jogait, mivel az átalakítás tisztességtelen terheket rótt rájuk, megfosztva e cégeket korábbi vevőkörüktől, a változtatások pedig gyakorlatilag monopolpiac kialakulásához vezettek az iskolai tankönyvellátásban.

Az Emmi közleményében emlékeztetett: az EJEB a magyarországi tankönyvkiadás- és forgalmazás 2011-es, illetve 2012-es centralizálása miatt indított eljárást. Hangsúlyozták, hogy a tankönyvellátás egységesítésével az iskolákban kizárólag oktatási-szakmai szempontok alapján történik a tankönyvek kiválasztása és megrendelése, és nem a piac nyomására.

Úgy fogalmaztak: „A szolgáltatás ma már nem a profitszerzésről szól.”

A közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy a tankönyvellátás megújult rendszere tette lehetővé a ingyenes tankönyvprogramot is, amelynek köszönhetően az 1-9. évfolyamos diákok ingyen kapják a tankönyvet. A 2020/21-es tanévtől pedig már minden általános és középiskolai évfolyam ingyenesen kapja a tankönyveit – közölte az Emmi.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.