A miniszterelnök felhívta a figyelmet, az élet újraindításának a feltételei megvannak, de a védekezést nem lehet abbahagyni.
– Két héttel ezelőtt vidéken már enyhíteni tudtunk, most úgy látjuk, hogy Pest megye is a vidék sorsára juthat – mondta a kormányfő.
- A nagy kérdés az Budapest, mert itt fertőződtek meg a legtöbben, és mert óriási a népsűrűség, a döntések korrigálásának a lehetősége itt a legnehezebb.
Egy faluban, egy városban, vagy még egy járásban is aránylag könnyen tudunk korrigálni, de ha Budapesten nem vagyunk elég fegyelmezettek, és az enyhítés után ismét nőni kezd a fertőzés, akkor nem tudunk fizikailag kerületeket leválasztani, tehát akkor egész Budapesten korrigálni kell, és visszajuthat a főváros oda, ahonnan éppen el akarunk indulni. Ezért kell Budapesten mindig másképpen gondolkodni – tette hozzá.
– Az ország egyetlen metropoliszáról van szó, de kétségkívül a fertőzések számának alakulása azt mutatja, hogy az élet újraindításának a feltételei Budapesten is megvannak, csak mindannyiunknak felelősen kell viselkedniük. Úgy látom, hogy most már nem az otthonmaradás a felelős viselkedés, hanem a védőtávolság megtartása, továbbá a tömegközlekedési helyeken, tömegközlekedési eszközökön és vendéglátóipari helyeken az arc eltakarása, illetve a maszk viselése. Ha ez sikerül, akkor Budapesten sem lesz baj – közölte Orbán Viktor.
A kormányfő arról is beszélt, mikor dönthetnek a változtatások enyhítéséről a fővárosban.
– Szeretnék beszélni a kormányon kívüli szakemberekkel, a kormányon belüliekét értelemszerűen pontosan ismeri az ember, de szombat délelőttre hívtam meg azokat a tanácsadókat, szakembereket, virológusokat, orvosokat, professzorokat, akiknek a véleményét még szeretném meghallgatni. Véleményüket megismertetem az Operatív Törzzsel, és
szombat kora délután születik majd döntés a budapesti korlátozások enyhítéséről
– jelentette ki.
Az iskolák megnyitására még várni kell
– A játszótereket most vidéken kinyitjuk. A szülők a gyerekeket ki tudják vinni a játszóterekre, ez már nagy segítség. Úgy látom, hogy az ügyeletet a bölcsődékben és az óvodákban alakítanunk kell. Most az a helyzet, hogy ha be akarják a gyerekeket adni az óvodákba és a bölcsődékbe, akkor a kijelölt óvodákba és bölcsődékbe kell őket vinni, nem pedig a megszokott helyre. Ezért mindenki óvatos. Ezek az intézmények – különösen az óvodák – az önkormányzatokhoz tartoznak, és itt ez az ő döntési felelősségük, ezt nem vehetjük el tőlük. Az lenne jó, ha mindenki oda adhatná be a gyerekét – ha így gondolja –, ahova egyébként óvodába és bölcsődébe szokta vinni – vélekedett.