Az 1956. október 23-án békés tüntetéssel kezdődő, majd fegyveres felkeléssé kibontakozó forradalom sorsát szovjet katonai invázió pecsételte meg november 4-én, négy nappal azután, hogy a Nagy Imre vezette magyar kormány kinyilvánította az ország semlegességét, és felmondta a Varsói Szerződést.
A beavatkozásról már október 31-én döntöttek Moszkvában, ettől kezdve folyamatosan érkeztek szovjet csapatok Magyarországra.
Csapataink harcban állnak
1956. november 4-én, vasárnap hajnali 4 óra 15 perckor a szovjet hadsereg általános támadást indított Budapest, a nagyobb városok és a fontosabb katonai létesítmények ellen. A főváros védői – nemzetőrök, rendőrök és kisebb-nagyobb honvédegységek – felvették a harcot. Öt óra öt perckor az ungvári rádió által sugárzott közleményben Apró Antal, Kádár János, Kossa István és Münnich Ferenc volt miniszterek, akik november elsején a Szovjetunióba távoztak, bejelentették, hogy minden kapcsolatot megszakítottak a Nagy Imre-kormánnyal, egyben kezdeményezték a Magyar Forradalmi Munkás–Paraszt Kormány megalakítását Kádár János vezetésével.
Öt óra húsz perckor elhangzott Nagy Imre rövid, drámai hangú rádióbeszéde, amelyet többször megismételtek és valamennyi világnyelven beolvastak: „Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével.”
Nyolc óra hét perckor megszakadt a Szabad Kossuth Rádió adása, rövidhullámon a Himnuszt és a Szózatot sugározták váltakozva.
Ellenállásba ütköztek
A jugoszláv kormány menedéket biztosított Nagy Imrének és társainak: a jugoszláv nagykövetségre érkezett Nagy Imre, Donáth Ferenc, Losonczy Géza, Lukács György és Szántó Zoltán. Mindszenty József bíboros az amerikai követségen kapott menedékjogot.
Bibó István, a törvényes magyar kormánynak az Országgyűlés épületében maradt egyetlen képviselője kiáltványt adott ki. Ebben leszögezte, hogy Magyarországnak nincs szándéka szovjetellenes politikát folytatni, és visszautasította azt a vádat, hogy a forradalom fasiszta vagy antikommunista irányzatú lett volna. Felszólította a magyar népet, hogy a megszálló szovjet hadsereget vagy az esetleg felállított bábkormányt ne ismerje el, vele szemben éljen a passzív ellenállás összes fegyverével.
A nap folyamán a szovjet csapatok – helyenként fegyveres harc után – a Magyar Néphadsereg valamennyi alakulatát lefegyverezték. Budapesten a felkelő csoportok felvették a harcot. A szovjet csapatok délig elfoglalták a Honvédelmi Minisztériumot, a Belügyminisztériumot és a Budapesti Rendőr-főkapitányságot. Vidéken több helyen jelentős ellenállás bontakozott ki.
