A közelmúltban befejezték a nyomozók a Portik-féle hangfelvételek elemzését, és nem találtak több olyan bűncselekményre utaló, esetleg azt bizonyító felvételt, amely alapján bíróságra lehetne vinni az adott ügyet – tudta meg hatósági forrásból a Magyar Nemzet. Emlékezetes: 2018 decemberében nyolc különböző helyen, köztük a Farkasréti temető egyik parcellájában, összesen harminc papírzsáknyi adathordozót találtak a nyomozók, valamennyin a Portik Tamás által hosszú évek alatt titokban rögzített beszélgetések voltak.

Jó hír: megszűnik a front és vasárnapig nem is érkezik újabb
Ma már nem valószínű csapadék.