A Magyar Honvédség Bakony Harckiképző Központ lő- és gyakorlóterén tartott bemutatót követően a miniszter kiemelte, a hétfőn zárult brüsszeli NATO-csúcson elhangzott, hogy nemzeti ellenálló képességre van szükség, amelyet szavai szerint Magyarország 2018-ban kezdett megerősíteni a honvédelmi és haderőfejlesztési programnak köszönhetően.
Ez adja Magyarország biztonságát – húzta alá.
Az április 19-én kezdődött gyakorlatsorozat első fázisában nyolc nemzet részvételével zajlottak bemutatók. A keddi tematikus napon a Magyar Honvédség különleges műveleti képessége és a légierő együttműködését mutatták be magyar katonák részvételével.
Benkő Tibor hangsúlyozta: Magyarország regionális különleges műveleti parancsnokság létrehozásába kezdett, amely a NATO-n belül egy képességhiány. Azt mondta, ezt a képességet vizsgáztatták néhány héttel ezelőtt, több nemzet részvételével. Az ellenőrök megállapították, hogy elérték a műveleti alkalmazás kezdő szintjét, a teljes képességet pedig 2023 végére kell elérni.
A miniszter közölte: amit Magyarország célul tűzött ki maga elé, azt teljesítette. Mint mondta,
ezen az úton kell továbbhaladni egyre több fiatallal, akik megtalálhatják helyüket és számításukat a korszerű honvédségnél.
Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka azt mondta, a magyar katonák bizonyították a gyakorlat során, hogy az Afganisztánban és az Irakban szerzett tapasztalatokat képesek kamatoztatni. Hozzátette, bízik a magyar katonákban, akik a haderőfejlesztési programot valós képességekkel és valós tartalommal töltik meg. A katonák kiképzését folytatják, a technikai eszközökből a lehető legtöbbet igyekeznek kihozni – tette hozzá.