A beszélgetés, amit Dobrev elismert, szerinte másfél hónapja zajlott. A többi beszélgetésükről nem beszélt, pedig – ahogy azt megírtuk – kiderült, hogy Dull rendszeresen egyeztetett vezető baloldali pártpolitikusokkal (ezt az Index kuratóriumának elnöke, Bodolai László írta meg egy zárt Facebook-csoportban), köztük Dobrev Klárával, akit az Altus egyik számán hívogatott folyamatosan, ezt a híváslistája is bizonyítja.

Sulyok Tamás levelet írt a halálra vert kárpátaljai magyar férfi családjának
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.