Egy évbe kerülhet, hogy a belföldi turizmus helyreálljon

Bár a belföldi turizmus sokkal hamarabb helyreállhat, mint a globális, de az így is egy évbe, a koronavírus-járvány második hulláma esetén pedig még több időbe telhet – mondta Kiss Róbert Richárd turisztikai szakújságíró hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Forrás: MTI2020. 05. 18. 22:40
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szakértő kérdésnek nevezte, hogy a vendéglátók miként oldják meg a járványügyi szabályok betartását vagy a távolságtartást, és mi lesz például a svédasztalos étkeztetéssel.

Hozzátette, sok ország próbálkozik most a nyitással, Görögország például júliustól fogadná a külföldi vendégeket, Olaszország pedig – június 3-tól – engedélyezné, hogy a schengeni övezet polgárai akár koronavírus-teszt nélkül is átlépjék a határait.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy a gazdasági válság is sújtja most az embereket, tehát kérdéses az is, hogy a nyitás után mennyien utaznak majd.

A hazai turizmus viszont hamarabb helyreállhat, hiszen sokan választottak belföldi célpontot azok közül, akik korábban lemondták külföldi útjukat – hangsúlyozta.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.