
Fotó: MTI/Komka Péter
A Csepel.info értesülései szerint a Táncsics Mihály utcai épület nem véletlenül került Karácsonyék látóterébe. Az épület egy olyan önkormányzati körzethez tartozik, ahol kis különbséggel tudott nyerni a Fidesz tavaly októberben. Márpedig Csepelen egyetlen önkormányzati körzeten múlt a kormánypárti többség. Pár tucat új szavazó megjelenése tavaly elég lett volna ahhoz, hogy eldőljön egész Csepel sorsa. Mint sejthető, a józsefvárosi Oltalom Karitatív Egyesület menedékéről érkező hajléktalanok többségében a baloldali jelöltet támogatták volna, így a körzet megnyerésével teljes Csepel vihető lett volna, illetve vihető lesz két év múlva.
A fővárosi menhelyek Tarlós István korábbi főpolgármester regnálása alatt politikailag független szakmai ellátóként működtek. A legnagyobb éjjeli szállások, mint a ferencvárosi Aszódi úti, a kőbányai Bánya utcai vagy a Kőbányai úti lakók most egy új hajléktalan-politika játékszerévé válhatnak. Ezzel kezdetét veheti a nagy liberális sakkjátszma a kerületi hajléktalanszállók között, ahol az előzetes becslések szerint hiányzó baloldali szavazatok könnyedén pótolhatók a hajléktalanok áthelyezésével, amennyiben az általuk kívánt szállókat létrehozzák a kormánypárti kerületekben.
A Magyar Nemzet úgy tudja: az ellátók összefogására a volt SZDSZ-es országgyűlési képviselőt, Iványi Gábort, az Oltalom Karitatív Egyesület alapítóját szemelte ki a főpolgármester, ezzel pedig elkezdődhet a hajléktalanok szétosztása a fővárosban a koronavírus-járványra hivatkozva.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!