A napokban Szekszárdon került terítékre az M9-es autópálya ügye, ahol a szaktárca képviselőivel egyeztettek a térség politikai szereplői.

Elárulta a gyermekorvos, hogyan védekezhetünk az agyevő amőba ellen a strandon
Van lehetőség.
A napokban Szekszárdon került terítékre az M9-es autópálya ügye, ahol a szaktárca képviselőivel egyeztettek a térség politikai szereplői.
– Sajnálom, hogy baranyai országgyűlési képviselőként nem hívtak meg az eseményre, mert azzal érveltem volna, hogy Kaposvár, Dombóvár és Szekszárd között is nagy szükség van az úthálózat korszerűsítésére – szögezte le a nemzeti oldal politikusa. – Már csak azért is, mert a kérdés a választókerületemben is fontos, a megépítendő út ugyanis Baranya északi részét is érinti. Szó sincs tehát arról, hogy ne támogatnánk az ottani fejlesztéseket, azonban megítélésem szerint a szóban fogó térség nyugat–kelet irányú átszeléséhez gyorsforgalmi útra van szükség.
Hozzátette:, az M9-es sztrádának földrajzi, gazdasági szempontból is egyértelműen Pécset érintve Mohácson, az ott megépülő autópályahídon át keresztül kell Szegedig vezetnie.
Kifejtette, Mohács az ország stratégiailag kiemelten fontos területének számít, ezért az M6-os gyorsforgalmi út országhatárig való, már zajló meghosszabbítása, a kereskedelmi kikötő megépítése és a tervezés alatt álló híd létrehozása kulcsfontosságú a város és az egész déli országrész szempontjából. Mindez a Dél-Dunántúl gazdaságára igen kedvező hatást gyakorló lépés, mivel a már meglévő és a tervezett baranyai sztrádaszakaszok révén gyakorlatilag az ország bármelyik pontja gyorsan elérhetővé válik. Erre megítélése szerint azért is szükség van, mert ennek egyik kedvező hozadékaként a térségben lakók közül azok is munkához juthatnak, akik ma még nem dolgoznak. A szabad munkaerő hiánya pedig jelenleg az egyik legnagyobb akadálya a gazdaság további fejlődésének. A sztráda által feltárt baranyai térségek segítik majd az új cégek betelepülését, melyek így támaszkodhatnak az ott elhelyezkedni vágyókra is.
A Nemzeti Versenyképességi Tanács 2019-es javaslat javaslata szerint is szükség van az M9-es autópálya nyomvonalának módosítására úgy, hogy az országot kelet–nyugati irányban átszelő sztráda Pécset is érintse.
A Varga Mihály pénzügyminiszter elnökségével működő szervezet ugyan döntéseket nem hozhat, azonban aligha hagyja figyelmen kívül a kormányzat a tanács javaslatait.
Ők szintén a továbbra is jelentős munkaerő-tartalékokkal és gazdaságfejlesztési kapacitással rendelkező Dél-Dunántúl nyugati határral való közúti közlekedési kapcsolatainak javításával érvélnek. A megfelelően megtervezett autópálya-nyomvonal megvalósítása az ország jelenleg legnagyobb munkaerő-potenciálú területeit juttatná gazdasági lehetőségekhez.
A közlekedési infrastruktúra javításával 22-44 ezer fővel emelkedhetne a foglalkoztatás, amely átlagos adóintenzitással számolva évi 50-100 milliárd forinttal növelné a költségvetés egyenlegét – olvasható a tanács javaslatában.
Hargitai János emlékeztetett arra is, hogy javában zajlik a mohácsi híd és a csatlakozó, az M6-os autópálya és az 51. számú főút közötti úthálózat kiépítésének engedélyezési és kiviteli tervének készítése. A munka állásáról csütörtökön számolnak be a tervezők Mohácson.
Hozzáfűzte, hogy a Pécs és Mohács között vezető 57-es főút az M6-os autópálya és Mohács közötti szakaszát kétszer két sávosra bővítik, az 56–57. számú főutak körforgalmi csomópontja és az új mohácsi Duna-híd közötti szakaszon az út teherbírását 11,5 tonnára emelik. A szigeti oldalon pedig – hogy a híd ne a „semmibe” vezessen – megteremtik az összeköttetést az 51-es főúttal. Mindez azt jelenti, hogy Pécsről és Mohácsról Kőszegig és Szegedig is végig sztrádán autózhatunk.
– Az úthálózat fejlesztésének épp az a fő vezérfonala, hogy a korábbi sugaras, a főváros irányába vezető utak helyett és mellett körkörös irányban is elérhetők legyenek a megyeszékhelyek és az országhatárok. Ez korábban, Trianon előtt már létezett, azonban azok az utak az elcsatolt országrészekben futottak – fogalmazott Hargitai János.
Az eredeti cikket ITT érheti el.
Van lehetőség.
Délután bejelentik, milyen döntések születtek a kormányülésen.
A Liget Budapest projekt a világ legjobb városfejlesztése.
Nem volt nehéz dolguk a rendőröknek.
2026 a gyermekes családok éve lesz
Súlyos követelésekkel állt elő Zelenszkij
Szedd magad sárgabarack 2025: itt az országos lista!
Sok bajom van a Fidesszel, de Isten óvja Magyarországot attól, hogy Magyar Péter legyen az, aki legyőzi
Ha ezt látod a Balatonon, azonnal menekülj!
Fordulat Brüsszelben: a Bizottság nem kegyelmezett az orosz gáznak, viszont Magyarország a nyertesek között van
Kerkeznek ezért kell sietnie, ha el akarja kerülni Szoboszlai haragját
Elképesztő baki: lerománozták Böde Dánielt
Aranyosi Péter a vesztébe rohan, öntelten mosolyog és még neki áll feljebb
Ebből baj lesz: a Paks ellenfele lerománozta Böde Dánielt
Pont olyan hidegvérű, mint Szoboszlai, Dániában csodálják, de ő magyar akart lenni
Sokk a sorsolás előtt: kizárhatja az UEFA a Győrt a Konferencialigából
Van lehetőség.
Délután bejelentik, milyen döntések születtek a kormányülésen.
A Liget Budapest projekt a világ legjobb városfejlesztése.
Nem volt nehéz dolguk a rendőröknek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.