Húsz népdalénekes közös dala összetartozásról, szebb jövőről

Hiába választanak el határok, de néphagyományunk közös, így összetartással nagy dolgokra vagyunk képesek.

Forrás: Hagyományok Háza2020. 05. 25. 18:24
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Hagyományok Háza húsz népdalénekest keresett meg határon innen és túl, hogy otthonukból énekeljenek a nagyközönségnek. A Muzsikás mára klasszikussá vált ördöngösfüzesi ritka magyarjára Herczku Ágnes válogatta a népdalsorokat.

Nem is lehetne aktuálisabban indítani ma egy éneket, mint hogy „Nem úgy van most, mint volt régen”. Népzenészeink, népdalénekeseink még jó ideig nem tudnak úgy muzsikálni, ahogy korábban, az egyedi hangulatú táncházak, az összekapaszkodós hajnali éneklések, a zsúfolt koncertek mindenkinek nagyon hiányoznak, de a közös ének még így is, az otthonokból is, szívbe markolóan szól. Egy videó született a kezdeményezésből, ami egyben arra is emlékeztet, hogy hiába választanak el falak, határok, múltunk és néphagyományunk közös, így összetartással nagy dolgokra vagyunk képesek.

Az észak-mezőségi férfitáncnak, a ritka fogásolásnak a dallamára írt szövegek jóllehet sok-sok generációval ezelőtt születtek még egy teljesen más világban, ebben a furcsa 21. századi időszakban is aktuálisan szólnak. „Járnék én is, ha járhatnék” vagy épp „Feljön még az én napom is, ha most bús homályban van is” énekelhetjük közösen a videóval mi is, remélve, hogy minél hamarabb hallhatjuk élőben is ezeket az énekeseket, mehetünk táncházba, koncertre. A vészterhes idő múltával, hajnalban összekapaszkodva énekelhetjük ismét: „Hozd el Isten azt a napot!”

A videóban egymástól távol, mégis együtt énekel Sebestyén Márta, Kásler Magdi, Paár Julianna, Tintér Gabriella, Navratil Andrea, Zsikó Zsuzsanna, Berecz András, Hetényi Milán, Pál Eszter, Borbáth Szilveszter, Básits Branka, Bognár Szilvia, Agócs Gergely, Csizmadia Anna, Enyedi Ágnes, Németh Ferenc, Kubinyi Júlia, Szoboszlai Balázs, Csík János és Kacsó Hanga Borbála.

A videóban a Muzsikás 1982-es felvételéből láthatunk részleteket.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.