Január 25-én nyújtották be azt a javaslatot a baloldali pártok, amelyben egy parlamenti bizottság segítségével akarták megakadályozni, hogy Magyarországon keleti oltóanyagokkal lehessen oltani. A javaslatban kifejezetten a kínai vakcináról van szó, de az indoklás szövegéből és az általuk felállítani szándékozott bizottság feladatainak listájából kiderül, hogy csak olyan oltóanyagot akartak elfogadni, amelyet Brüsszel engedélyez. Vagyis nyilvánvaló, hogy mindegyik keleti vakcinát támadták.

Felháborodtak a pedagógusszervezetek a tiszás tanáron, aki már az óvodásokat is érzékenyítené
A Budapest Pride-on részt vevő tanár bevallotta, hogy az iskolájában is tartanak érzékenyítő foglalkozásokat.