Különdíjazást kapnak azok a háziorvosi szolgáltatók, amelyeket szabad- vagy munkaszüneti napon járványügyi feladat ellátására köteleztek – olvasható a Kormány.hu honlapon. Hozzáteszik:
ennek értéke egy teljes napra nyolcvanezer forint, fél napra pedig negyvenezer forint. Ha az adott időszakra a beoltandók kevesebb mint fele jelenik meg a rendelőben, akkor a háziorvos a támogatás összegének felére jogosult.
Az összeget a háziorvosi szolgáltatók kapják, amelyek kötelesek azt az ellátást végző orvos és szakdolgozó díjazására fordítani. A támogatás szabályait egy rövidesen megjelenő kormányrendelet fekteti le.

– Magyarországon ismételten intenzíven felfutó szakaszba került a koronavírus-járvány, ezért az oltások segítségével minél előbb ki kell alakítani a lakosság védettségét – mondta szombaton az országos tiszti főorvos. Müller Cecília hangsúlyozta: gyorsan és hatékonyan szeretnék beoltani a vakcináért jelentkezőket. Hozzáfűzte,
eddig két és fél millióan regisztráltak az oltásra, és azt szeretnék, hogy ők húsvét tájékára legalább az első adag vakcinát megkaphassák. Ehhez pedig mindenképpen szükség van a háziorvosok aktív közreműködésére.
Jelenleg a kórházi oltópontokon a Pfizer–BioNTech-vakcinával oltják a 80 év feletti lakosságot, a Szputnyik V oltásokat már felhasználták, azonban a következő adag felszabadítását követően ismét elérhető lesz ez a fajta vakcina is. Emellett a háziorvosok a 18–60 év közötti krónikus megbetegedésben szenvedők és a regisztrált idősek oltását végzik a brit–svéd AstraZeneca és a kínai Sinopharm-vakcinákkal. Péntek estig 563 601 fő kapott oltást, közülük 244 407-en már a második adagot is felvették.