Cseresnyés Péter, Nagykanizsa és térsége országgyűlési képviselője tegnap este arról számolt be Facebook-oldalán, hogy az előzetes információkkal ellentétben a térségben is keletkeztek károk. A képviselő szerint tetőszerkezetek, falak és több homlokzat is megrongálódott. Cseresnyés kiemelte: a károk enyhítésében a rendelkezésére álló minden eszközzel segíteni fog.
Az MTI arról tájékoztatott, hogy eddig kevés kárt jelentettek be a magyarországi biztosítóknál. A hírügynökséggel Németh Péter, a CLB biztosítási alkusz cég értékesítési és kommunikációs igazgatója azt közölte, hogy a legtöbben betört ablakokról, leesett és megrongálódott ingóságokról, ritkábban pedig a lakás falán keletkezett kisebb, nagyobb repedésekről számoltak be.
Hangsúlyozta: nem árt sietni a kártérítési igény bejelentésével, hiszen a biztosítók elvárják az ügyfelektől, hogy ezt öt munkanapon belül jelezzék. Érdemes az ingatlanban keletkezett kárt fényképpel dokumentálni, ugyanis a biztosítók ezt is kérhetik az ügyintézéshez. Hozzátette: a megrongálódott ingóságokra is fizet a biztosító, az összeg nagysága azonban a szerződéstől függ. – Jellemzően a legegyszerűbb lakásbiztosítások is kiterjednek a földrengések okozta károkra – mondta Németh.
Mint ismert, kedden kora délután 6,3-as magnitúdójú földrengés rázta meg Horvátországot, a földrengés epicentruma Zágrábtól 46 kilométerre, a közép-horvátországi Petrinja közelében volt, ahol több épület is összedőlt. A földrengést Magyarország nagy területén érzékelte a lakosság, egyebek mellett Budapesten, Érden, Veszprémben, a Balatonnál, Nagykanizsán és Pécsen is. A földrengés három Baranya megyei településen okozott kisebb anyagi károkat – tudatta a katasztrófavédelem, jelezve: arról nem érkezett bejelentés, hogy megsérült volna valaki.