Novák Katalin: A legszelídebb motorosok felvonulására várják a családokat szombaton

Szombaton tartják Budapesten az autómentes nap keretében a legszelídebb motorosok felvonulását, amelyre több ezer kisgyerekes családot várnak – mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken az MTI-nek.

Forrás: MTI2019. 09. 20. 18:18
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Novák Katalin közölte, a Hősök terén reggeltől lehet gyülekezni, hogy aztán a kisgyerekek 10 órakor elinduljanak az Andrássy úton műanyagból készült járműveikkel.

A rendezvényre előre regisztrálóknak ötezer kismotort ingyen osztanak ki a szervezők, jelentkezni a https://csalad.hu/cikk/felvonulnak-a-legszelidebb-motorosok oldalon lehet – tette hozzá az államtitkár.

Kiemelte, a rendezvénnyel arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy családban élni jó, és megmutatni, milyen erőforrás rejlik a gyerekvállalásban, a családalapításban.

A rendezvényt második alkalommal tartják meg, tavaly májusban a Margitszigeten vonultak fel először a legszelídebb motorosok – emlékeztetett az államtitkár.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.