Orbán Viktor kitüntette Gazsó Ferencet

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Orbán Viktor a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést adott át Gazsó Ferenc szociológusnak a Parlamentben csütörtökön.

WA
2012. 10. 25. 10:35

Hozzátette: mindig arra törekedett, hogy elsajátítsa azokat az ismereteket és képességeket, amelyek lehetővé teszik a mélyről induló ember számára a társadalomban való hasznos tevékenységet, de azt is szem előtt tartotta, hogy a társadalom iránt elkötelezett emberként hozzájáruljon az ország egészének felemelkedéséhez. Úgy fogalmazott, a tudományos ismeretek birtokában, a tudományos eszköztár felhasználásával törekedett kritikával illetni a társadalom szempontjából negatív döntéseket, változásokat.

A kitüntetést a miniszterelnök előterjesztése alapján Áder János köztársasági elnök adományozta a kutatónak több évtizedes, a társadalompolitika terén végzett tudományos, kutatói munkásságáért, oktatásszervezői, oktatónevelői szakmai közéleti tevékenységéért, példaértékű életpályája elismeréseként.

Gazsó Ferenc munkássága

Gazsó Ferenc 1932-ben született, idén október 8-án ünnepelte nyolcvanadik születésnapját. 1975-ben lett a szociológiatudomány kandidátusa, 1983 és 1989 között művelődésügyi miniszterhelyettes volt. Ezt követően a Közgazdaságtudományi Egyetem Szociológia Tanszékének egyetemi tanára, 2002 óta professzor emeritus.

Gazsó Ferenc és társai 2004-ben, az MSZP EP-választási veresége után alakították meg az MSZP társadalompolitikai tagozatát. Élesen bírálták a kormányt, politikájának sürgős megváltoztatását, a privatizáció leállítását követelték. A tagozatot Sipos József alapította, és Gazsó (mint tiszteletbeli elnök) mellett tagja lett többek közt Tabajdi Csaba európai parlamenti képviselő is. Aláírásgyűjtést is indítottak a kormány társadalompolitikai koncepciójának megváltoztatásáért, Gazsó Ferenc szociológus tézisei alapján. A tagozat elutasította az egészségügy privatizációját is, de az oktatási rendszert is kritizálta.

A párt nem tűrte a kritikát

A tagozat a 2004. decemberi népszavazás előtt a pártelnökség által sulykolt elutasítással ellentétben arra buzdította a választókat, hogy szavazzanak lelkiismeretük szerint. A 2006-os Gyurcsány-győzelem után Gazsó Ferenc a Magyar Nemzetnek úgy fogalmazott, hogy fordulatra lenne szükség a hazai kormányzati politikában, ám a koalíciónak nincs megítélhető programja, csak egy restrikciós tervezete, amely a gazdaság dinamikáját lefékezi és az országot csökkenő teljesítményű pályára juttatja. Decemberben pedig már azt szorgalmazták, hogy Gyurcsánynak választania kell: pártelnök vagy miniszterelnök akar lenni? Gazsó Ferenc arról is beszélt később, hogy új alkut kell kötni a hazánkban működő multinacionális tőkével.

Gyurcsányék nem is tűrték sokáig az erősödő belső kritikát, 2008 januárjában megfosztották a tagozatot országos minősítésétől. Gazsó a döntés után úgy nyilatkozott az MNO-nak, hogy a párt „próbált olyan helyzetet teremteni, hogy a tagozat működése a legszűkebb körre szoruljon vissza, emellett a nyilvánosság előtt se nagyon tudjon megjelenni. Vagyis ne legyen módja a tagozatnak olyanfajta mobilizációra, mint az ezt megelőző időkben.”

Gyurcsány és Bajnai hiteltelenítette az MSZP-t

„Ennek az elitnek nincs keresnivalója az ország élén” – mondta 2009-ben a szociológus, hozzátéve: amíg irányítja az országot, itt „kő kövön nem marad”, és nem várható baloldali politizálás sem. Ezért aztán az Országgyűlés feloszlatását kezdeményezte a platformmal együtt.

A szociológus az elvesztett választások után is lényegi változásokat sürgetett az MSZP-ben. Mint 2011-ben megállapította, aligha tehet szert váltópárti pozícióra, legalább­is belátható időn belül nem. Támogatói nagy részét elveszítette, Gyurcsány és Bajnai hiteltelenítette, csődbe vitte a pártot.

A megújuláshoz nem elég eltávolítani a régi, leginkább kompromittálódott arcokat a vezetőségből. Lényegi változás kell – mondta idén a Lánchíd Rádiónak. A legfontosabbnak a szavahihetőséget és a hihetőséget tartja.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.