Szombat délután vettek búcsút Mohácson a római katolikus temetőben a múlt héten tragikusan elhunyt polgármestertől, Szekó Józseftől. A szertartáson részt vett Orbán Viktor miniszterelnök is.
Orbán Viktor megható üzenettel búcsúzott az elhunyt polgármestertől
Szombat délután vettek búcsút Mohácson a római katolikus temetőben a múlt héten tragikusan elhunyt polgármestertől, Szekó Józseftől. A szertartáson részt vett Orbán Viktor miniszterelnök is.

A kormányfő megható üzenettel búcsúzott Szekó Józseftől közösségi hálós oldalán is:
Szekó József 21 éven át vezette Mohácsot, ezalatt felvirágoztatta súlyos adósságokkal átvett szülővárosát. A halála előtti hetekben egyeztetett állami vezetőkkel az új Duna-híd terveiről, valamint a nemzetközi kikötőről és az autósztráda-hálózat mohácsi bővítéséről. A tízmilliárd forintnál is nagyobb beruházássorozat most azonban megtorpanhat Szekó József halálával.
A városvezető halálával csak egyetlen – biztosan befutó – polgármesterjelölt maradt Mohácson az október 13-i önkormányzati választásokra: a szocialisták volt mindenható pénztárnokának, Puch Lászlónak a veje, Csorbai Ferenc, az MSZP-jelöltje, aki helyi hírek szerint annak ellenére nem lép vissza, hogy az indulását eddig támogató DK, Momentum és Jobbik helyi tagjai is a visszalépését szorgalmazzák.
A képviselőjelöltek támogatottságát nézve azonban szinte biztosra vehető a kormánypárti többség a testületben, így Csorbai polgármestersége kérészéletű lehet, az előre hozott választások elkerülhetetlennek tűnnek.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!