A nagyszámú beadott védőoltásnak köszönhetően Magyarországon gyakorlatilag lecsengett a járvány harmadik hulláma – jelentette ki az országos tiszti főorvos az operatív törzs mai tájékoztatóján. Müller Cecília a járványügyi adatokat ismertetve elmondta:
a 21. hét adataihoz képest a 22. héten országosan 29 százalékkal csökkent az újonnan detektált fertőzöttek száma, akik továbbra is az aktív munkaképes lakosok köréből kerülnek ki.
A területi érintettséget tekintve Pest megye továbbra is 17 százalékkal, Budapest 16 százalékkal, Borsod-Abaúj-Zemplén megye pedig 11 százalékkal reprezentált, a legkevesebb új fertőzötti létszámot pedig két-két százalékkal Komárom-Esztergom és Somogy megyében azonosították. Tájékoztatása szerint a 22. héten a környezet egészségügyi adatok is nagyon biztatóan alakulnak: a szennyvízben mért koronavírus-örökítőanyag koncentráció országos szinten alacsonyan stagnál, ugyanakkor még nem sikerült elérni a tavaly nyári szintet.
A szakember arról is beszámolt, hogy ma és holnap 375 570 adag Pfizer-vakcina, csütörtökön 36 ezer Janssen, pénteken pedig további 64 800 adag Moderna-vakcina érkezik Magyarországra. Hozzátette:
ha szükségessé válik egy harmadik oltás felvétele, hazánk akkor is megfelelő mennyiségű oltóanyaggal rendelkezik.
Müller Cecília továbbá bejelentette, hogy a különböző szakmai kollégiumok bevonásával az a döntés született, hogy azoknál, akiknél az első oltás beadását követően valamilyen reakció lép fel, a háziorvos vagy a kezelőorvosa javaslatára lehetővé teszik egy másik típusú vakcina felvételét.
A tiszti főorvos végül közölte: mivel a kutatók nagyon sokféle új vírusvariánst közölnek le, ezért az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egy új nevezéktant vezetett be. Ennek megfelelően
ezentúl a brit alfa, a dél-afrikai béta, a brazil gamma, az indiai variánst pedig delta mutánsnak nevezik.
A szakember beszámolóját követően Kiss Róbert rendőr alezredes közölte: a Magyarországra személyforgalomban történő beutazási korlátozások nem vonatkoznak arra az emberre – és a felügyelete alatt álló kiskorúra sem –, akinek olyan ország által kiállított védettségi igazolása van, amellyel Magyarország kétoldalú megállapodást kötött a védettségi igazolások kölcsönös elfogadásáról, vagy amelynek a védettségi igazolását Magyarország egyoldalúan elismerte. Az operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese megerősítette: a védettségi igazolások kölcsönös elfogadásáról szóló kétoldalú megállapodások immár kiegészülnek a Ciprusi Köztársasággal kötött kétoldalú megállapodással is.