– Az új Nemzeti alaptantervvel (NAT) kapcsolatban elhangzó eddigi bírálatok politikai indíttatásúak. Nem a liberális kritikusok által kifogásolt szerzők (Wass Albert és Nyirő József) műveiből neveznek meg olyan részeket, amelyekre azt lehet mondani, hogy nem helyes vagy bármilyen más okból nem tanítható, hanem a szerzők személyét támadják – jelentette ki lapunknak Klinghammer István (képünkön), a második Orbán-kormány felsőoktatásért felelős államtitkára.
Szavai szerint felnőtt, komoly embereknek, akik a gyermekek iránt felelősséget éreznek, máshogy kellene közelíteni az ilyen fontosságú kérdésekhez, s úgy vélte: az új NAT-ot bíráló politikusok többsége nincs felkészülve a szakmai, értékelő vitákra, sőt közülük többeknek még a helyesírásban is lenne bepótolnivalója.

Klinghammer István arra is felhívta a figyelmet: még el sem készült a kerettanterv, amely azt szabályozza, hogy melyik szerzőt hány órában oktatnák. – Ezért sem érthetőek a liberálisok kritikái. Ráadásul a kerettanterv lehetőséget ad a tanárnak arra, hogy felhívja a figyelmet a Nemzeti alaptantervből kimaradt szerzőkre is, és segítse a diákokat abban, hogy elhelyezzék őket a történelmünkben – mutatott rá az ELTE volt rektora. Az egyetemi tanár szerint Wass Albertnek és Nyirő Józsefnek is több olyan maradandó műve van, amelyek színvonala elegendő ok a tananyagba történő integrálásukra.
Korábban a Klinghammer Istvánéhoz hasonló véleményének adott hangot lapunknak mások mellett Hoffmann Rózsa, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős korábbi államtitkára, Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója, Kálomista Gábor filmproducer, Szalay Károly író, Dörner György, az Újszínház igazgatója, valamint Medvigy Endre irodalomtörténész is.
Mint korábban megírtuk: a szeptemberben az első, az ötödik és a kilencedik évfolyamon felmenő rendszerben életbe lépő módosított NAT célja a hazafias nevelés, amelynek keretében erősítik a fiatalok nemzeti identitását, bemutatják a nemzeti kultúrát, a keresztény kulturális értékeket, a nemzeti hagyományokat, a magyar művészetet, segítik a közös európai alapműveltség kialakítását.