Ittam az Iszom(m) miniszterelnök-jelöltjének, Szanyi kapitánynak a szavait az M1 egy héttel korábbi, reggeli műsorában, ahol Tari Judit Titanilla műsorvezető tett fel neki lényegi kérdéseket nemrég megalakult pártjáról, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalomról (röviden: Iszomm), amely július 18-án, szombaton tartotta meg alakuló kongresszusát.
A kapitány próbál válaszolni a kérdésekre, s kifejti, hogy a párt képviseli az igazi baloldaliságot a többi ellenzéki párttal szemben. Ebben annyi igazságmorzsa van, hogy a többi magyarországi ellenzéki párt tényleg nem baloldali, hanem leginkább semmilyen. Pontosabban: egyszerűen Orbán-gyűlölők, akik hatalomra és pénzre vágynak. Ez pedig tényleg nem sok – de leginkább nagyon kevés.
Abban tehát Szanyinak igaza van, hogy egy demokráciában elvileg elfogadható igény, hogy létezzen baloldali párt is. Ő pedig ilyet akar.
Eddig rendben lenne, de máris kisiklik a dolog, amikor kifejti, mit ért igazi, tiszta, jelző nélküli baloldaliság alatt. Nem mást, mint kapitalizmusellenességet. Kifejti azt is, hogy neki mindegy, hogy nyugati kapitalizmusról vagy a magyar vadkapitalizmusról beszélünk, itt nincs különbség, a fő ellenség „a” kapitalizmus, legyen bármilyen formája is Magyarországon.
Hát itt a baj. A kapitalizmusellenesség a baloldal szájából óhatatlanul szocializmust jelent, viszont már van valaki, aki immáron harminc éve következetesen hirdeti a Kádár-rendszerhez való vonzódását, ő pedig nem más, mint Thürmer Gyula és az általa vezetett Munkáspárt.
A kapitány kapitalizmusellenessége összességében nagyon elavult baloldaliság.
Talán elfelejtette Szanyi, hogy a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) már az 1959-es Bad Godesberg-i rendkívüli kongresszusán leszámolt az osztályharccal, a marxizmussal, s lemondva a forradalomról, lényegében véve megszüntette a harcát a nagytőkével, a kapitalizmussal szemben?
Talán azt is elfelejtette, hogy az SPD történelmi döntése nagy hatással volt a többi, nyugat-európai szocialista-szociáldemokrata pártra is, aminek következtében a francia szocialisták a nyolcvanas években hatalomra kerülve, François Mitterrand idején nem nyúltak a nagytőkéhez, az államosításokat is korlátozták, s nem akarták a kapitalista rendszert megdönteni? S hogy a Tony Blair vezette brit Munkáspárt a kilencvenes években, illetve Gerhard Schröder a kétezres években már inkább volt a középosztály, mint a munkásosztály pártja (ami persze joggal váltott ki kritikákat a baloldalon)?