A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet a napokban új ágyakat állított be a gyermekeik mellett tartózkodó szülők számára. Ezek a szűkösebb helyiségekben is elférnek úgy, hogy az ápolók és orvosok munkáját nem akadályozzák – közölte a kórház vezetősége tegnapi közleményében.
Az intézet három civil csoport, a Segítség Közvetítők, az Anyák az anyákért és a Magyar anyák petíciójára reagált. A vezetőség hangsúlyozta: a hozzátartozók továbbra is ingyen vehetik igénybe az ágyakat. Megjegyezték azt is, hogy tavaly 8683 anya összesen 29 268 ápolási napot töltött el gyermeke mellett kórházukban.
Mint lapunk is megírta, a szülők bent tartózkodása és az ágyak körüli vita akkor lobbant fel, amikor megjelent Székely László ombudsman jelentése, amely szerint több intézményben is aggályos korlátozásokat alkalmaznak a szülők elhelyezésében, majd Orosvári Zsolt adománygyűjtést szervezett Ágyat az anyukáknak címmel, miután azt tapasztalta, hogy a kórházban, ahol lányát ápolták, az édesanyák egy része a földön vagy a székeken tud csak aludni.
Azóta az említett civil szervezetek az aláírásgyűjtésen kívül egy flashmobot is szerveztek a Heim Pál kórház elé, az intézmény ugyanis nem fogadta el a szülőktől kapott ágyakat, indoklásuk szerint azért, mert azok higiéniai és betegbiztonsági szempontból nem feleltek meg.
– A földön való fekvést, a polifoam matracot és egyéb fekvő alkalmatosságokat betegbiztonsági okból nem engedélyezünk, mert abban a néhány kórteremben, ahol az anyás ágyak elhelyezésére nincs elegendő hely, ezek balesetveszélyes helyzeteket teremthetnek – fejtette ki lapunknak akkori döntésüket Fekete Ferenc orvos igazgató.
A vezető arra is felhívta a figyelmet, hogy a két év alatti, az onkológiai beteg, valamint a fogyatékkal élő gyermekek mellett tartózkodó szülő teljes elhelyezése, étkezése és tisztálkodási lehetősége díjmentes az intézményben. Ezenfelül a kórház igyekszik a 14 év alatti krónikus és súlyos állapotú gyermekek mellett is lehetővé tenni a szülőknek, hogy gyermekeik mellett maradhassanak.