Az első benyomás nem csak akkor fontos, ha vendéget várunk! Mi is azt látjuk meg minden nap elsőként, amikor hazaérkezünk és ha olyan kertes házban élünk, ahol a járókelők is látják a bejáratot, akkor számukra is először ez árulkodik rólunk. Fontos, hogy a bejárat harmonizáljon a ház stílusával, passzoljon az előkert hangulatához. Bánhalmi Attila már nem emlékszik miért szeretett bele a piros ajtókba, de az biztos, hogy az enteriőrtervező ragaszkodott ezen óhajához a Griff Pagony tervezésekor és azóta sem unta meg.
Sok hagyomány kering a piros bejáratokról, egészen a bibliai időkig visszamenően. Úgy hitték, hogy védelmet nyújt a gonosztól a piros szín. Egy régi amerikai tradíció szerint a piros ajtós házakban örömmel fogadták a megfáradt utazókat, manapság pedig a jószomszédi viszonyt hivatott sugallani. A skótok viszont a ház tehermentességét jelzik a pirosra festett bejárattal. Szerencse, egészség, jólét – a kínai hagyományban is sok pozitívumot tulajdonítanak a piros színnek. Albert Einstein ajtaja pedig azért kapta ezt a színt, hogy a tudós könnyebben hazataláljon. Bármilyen színt is választunk, gondoljuk jól át, csináljunk próbafestést, hogy különböző fényviszonyok mellett láthassuk az adott helyen, de legyünk bátrak!
Célszerű sok örökzöld növénnyel körbevenni a bejáratot, mert így minden évszakban van egy üde színfolt, amit könnyű kiegészíteni egy-két szezonális dekorációval. Ha ajtódíszekről beszélünk, elmaradhatatlan az ajtókopogtató, másnéven ajtókoszorú.
Bánhalmi Attila enteriőrtervező legszívesebben olajágakból készült koszorút akaszt ki, legyen az az olajfánkról metszett friss ágakból, vagy mesterséges selyem leveles ágakkal, bogyókkal kombinálva.
Mediterrán és meghitt hangulata van, ráadásul az olajág a béke, a győzelem és a jólét szimbóluma. Nem véletlenül szerepel az ENSZ emblémájában is olajág koszorú. Az ókori görögök Athéné istennő ajándékának tekintették az olajfát. Sokáig halálos ítélettel büntették, aki ki merészelt vágni egyet is. Az olajfák (Olea europaea) 2000 évig is elélnek, de átlagos életkoruk 300-600év. Így is biztosak lehetünk benne, hogy ha olajfát veszünk és vigyázunk rá, akkor jó néhány generáció megörökölheti.
Az ókorban nagyon értékes volt az olaja, csak a legtehetősebbek fogyasztották élelmiszerként. Főleg kozmetikai, gyógyászati és szakrális célokra használták. A templomok olajlámpásaiban is ezt égették. Az olimpikonokat olajágakkal koszorúzták, sőt a nyertesek díja is a folyékony aranyként emlegetett olívaolaj volt. Első élményem az olajfákkal 12 éves koromra nyúlik vissza és életem legcsodálatosabb nyaralásához köthető az olaszországi Dolcedóban, ahol szüleimmel, nagymamámmal és testvéremmel nyaraltunk. Barátaink elbűvölő, tengerre néző villája egy olajliget közepén állt és egykor olajmalom volt. Azóta is töretlen az olajfák iránti szeretetem, olyannyira, hogy már három példányom is van. Érdemes mediterrán növények kiültetésével próbálkozni, mert a tapasztalatok alapján az egyre melegebb teleket könnyebben átvészelik a mi klímánkon is és egy olyan növénybolond, mint én kapva kap az alkalmon, hogy éljen ezzel a lehetőséggel!
Gondozásukat illetően Bánhalmi Attila görög barátjától, Anasztáziától kér folyton tanácsot, mert családjának generációk óta vannak olajfa ültetvényei. A vidékiek számára nagyon hasznos növény, mert minden része hasznosítható! Nem csak a bogyója és az abból készült olaj értékes, de levelei is, amivel a kecskéket etetik és az ágai, amit tűzrakásra használnak fel. Az olajkészítésből visszamaradó rostokból pedig szappant készítenek.
Napi 6 óra napsütés az ideális számukra. Fontos, hogy rendszeresen metsszük, mert igényli, hogy minél több oldalról érje leveleit a nap, ezért a legáltalánosabb metszési forma a martinis pohár alakú.
Az olajfák a cserépben tartást is jól tolerálják, csak ne feledkezzünk meg mediterrán növényekhez való tápot adni nekik. A cserépben nevelt fát még fontosabb metszeni, mivel kordában tartjuk a gyökérzetét és így nem tud egy drasztikusan megnőtt lombkoronát elég tápanyaggal ellátni.
A legtöbb kertész azt a szabályt követi, hogy akkor van jól metszve, ha egy madár leszállás nélkül át tud repülni rajta.
Az eredeti, teljes cikk, az októberi Griff Pagonyról készült további képekkel és levesrecepttel IDE kattintva érhető el.
