Június a Griff Pagonyban: meseszép mérgek

E hónapban kicsit másképp, Agatha Christie szemszögéből vettem nagyító alá a Pagony virágait.

null

Agatha Christie kedvence

A bűn királynője gyógyszerész-asszisztensként is dolgozott, így értett hozzá, hogy könyveiben – melyekben karakterek százait tette el láb alól – a mérgekkel kapcsolatos leírások szakszerűek legyenek. Egyik történetében például az áldozatnak zsálya és Digitalis levelével töltött kacsasültet tálalt fel a delikvens – olvasható a Lakáskultúra cikkében. Hazai kertekben is találunk sokat a mérgező növények közül, amelyeknek egyes, vagy minden része halálos, vagy legalábbis komoly megbetegedést okozhat. A Griff Pagonyban is jócskán akadnak ilyenek, most ezekről lesz szó.

A Digitalis (gyűszűvirág) is lehet gyógyító, de mérgező hatású is, csak dózis kérdése. Továbbá fajtafüggő, hogy mennyi méreganyagot tartalmaz. Neve a latin ujj (digitus) szóból származik. Minden része mérgező!

A mérgező növények e képviselője, karcsú, méteres virágokat hoz, amelyek késő tavasszal, kora nyáron nyílnak. Kétnyári növény, vagyis az első évben csak leveleket fejleszt és a másodikban virágzik, de nagyon jó önszaporító, ha rajta hagyjuk a virágokat, hogy beérjenek és szétszóródhassanak a magok. Főképp a félárnyékot és a nyirkos talajt kedveli. Sok színes csengettyűje romantikus vidéki angol kerteket idéz.

A teljes cikk IDE kattintva olvasható.

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Pexels)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.