Tanulósarok kialakítása kisiskolásoknak

Egy iskoláskorú gyermek életében kiemelt szerepet játszik a tanulósarok.

null

Elrendezés

Az íróasztal, mint a tanulósarok legfontosabb bútora, gyakran egy bútorkombináció része. Ilyenkor a galériaágy a munkaállomás fölött fut végig vagy derékszögben befordul, amivel rengeteg helyet takaríthatunk meg.

 Amennyiben több gyerek van a családban, érdemes számukra külön háló- és játszó-tanuló szobát kialakítani. 

Az egyik falhoz kerüljön a hosszú asztallap – lábként használhatunk fiókos tárolókat –, hogy a testvérek kényelmesen egymás mellett ülve tanulhassanak. (Közös szobában a maximális helykihasználás érdekében egyébként is tanácsos galériaágyat tervezni.) Persze előfordulhat, hogy az apró gyerekszobába nem fér be az íróasztal, néhány szülő pedig attól tart, hogy egy elsős-másodikos kisdiák még nem tud egyedül tanulni.

Szükséghelyzetben a nappali vagy a közösségi tér egy nyugalmas sarkát jelölhetjük ki erre a célra. Egy elmozdítható, fékezhető görgőkkel felszerelt asztalt akár odébb is húzhatunk, hogy kényelmesen elférjünk, amikor segíteni szeretnénk a tanulásban.

Ha megfelelő méretű a gyerekszoba, a tanulósarok hagyományos berendezése a legjobb megoldás: egy megfelelő nagyságú íróasztal a hozzá tartozó ergonomikus székkel, előrelátóan megtervezett világítással és tárolókkal.

Milyen asztalt válasszunk?

Az asztallap mélysége 55-60 cm legyen, a szélessége pedig minimum 120 cm, hiszen az első években rengeteg füzetet, könyvet és papírt használnak a kisiskolások. Kisebb alapterületű szobában kézenfekvő megoldás a sarokasztal, az egyik oldalára kerülhetnek a füzetek, könyvek, a másikra a laptop, tablet. 

Ha állítható magasságú asztalt vásárolunk, sokáig nem kell majd új bútort venni, hiszen minden ősszel egy kicsit magasabbra állíthatjuk.

Tipp: Az asztal lapjára vágathatunk egy méretazonos, átlátszó plexilapot, hogy a karcok, tollnyomok és az elmaradhatatlan matricák ne a bútort csúfítsák el, hanem ezt a könnyen cserélhető felületet.

Az eredeti cikk ITT olvasható.

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Unsplash)

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.