A Momentum nem az építési kordont, hanem önmagát bontja le
A Gyurcsány vezette Demokratikus Koalíció nemcsak a politikusokat, de a szavazókat is elhalássza a baloldali pártoktól.
A Gyurcsány vezette Demokratikus Koalíció nemcsak a politikusokat, de a szavazókat is elhalássza a baloldali pártoktól.
Felsőbb fórumhoz továbbították a 2006-os rendőrterror idején igazságtalan ítéleteket hozó bíró ügyét
A 2006 őszi eseményeket feldolgozó film baloldali össztűz alá került: minden fronton szeretnék lejáratni.
Fábián Gábor egyike volt azoknak, akik 2006 októberében áldozatává váltak a rendőri fellépéseknek, ám aki azóta sem érti, miért támadtak rá a rendőrök.
Az államtitkár szerint a Gyurcsány-kormány a kommunista elődök hagyományait folytatta, amikor a magyarokra támadt.
Gaudi-Nagy Tamás: Gyurcsánynak pontos ismerete volt arról, hogy mi zajlott az utcákon
Macsotai Gergelyt ártatlanul verték össze az egyenruhások, és még eljárás alá is vonták 2006 őszén.
Logikus és szükségszerű, hogy Gyurcsány Ferenc a fiatalokkal újítaná meg pártja bázisát, akik nem emlékeznek vagy nem is tudnak az ország csődbe viteléről, és a 2006-os állami erőszakról.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hiába vezetett a Ferencváros, az MTK összességében megérdemelten szerzett pontot az NB I-ben.
A miniszterelnök-helyettes szombaton az erdélyi Nyárádszeredán, egy elkészült ingatlanprojekt átadásán beszélt erről.
A miniszterelnök X-oldalán tett közzé bejegyzést, melyben tusványosi beszédéből idézett.
Csapata, a török Galatasaray a francia Strasbourg ellen játszott felkészülési meccset.
Sulyok Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy az idő életeket jelent, minden másodperc számít.
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója felidézte, hogy 2026-ban lép hatályba a migrációs paktum, amelyet „sietve, kapkodva” fogadott el az előző Európai Parlament, de a saját eljárási szabályait is megsértette ezzel.
A miniszterelnök egy látványos képgalériát osztott meg Tusványosról a közösségi oldalán.
Aki egyszer is hallotta gondolatait, azt nézőpontja, fogalmazásmódja, szelíd határozottsága legalábbis elgondolkodtatta.
Sulyok Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy az idő életeket jelent, minden másodperc számít.
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója felidézte, hogy 2026-ban lép hatályba a migrációs paktum, amelyet „sietve, kapkodva” fogadott el az előző Európai Parlament, de a saját eljárási szabályait is megsértette ezzel.
A miniszterelnök egy látványos képgalériát osztott meg Tusványosról a közösségi oldalán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.