Parasitus és kora
Ez egy családon belüli tragédia, mintegy megjeleníti az emberiség tragédiáját is, keresztény módon értelmezve, és persze a magyar nyelv remeke – mondta Bucz Hunor rendező.
Ez egy családon belüli tragédia, mintegy megjeleníti az emberiség tragédiáját is, keresztény módon értelmezve, és persze a magyar nyelv remeke – mondta Bucz Hunor rendező.

Felnőtt egy generáció, amely az őszödi beszédet egyáltalán nem élte meg első kézből és bármit el lehet neki adni – mondta Jeszenszky Zsolt.

A mozgalom szárnyalása töretlen volt, egészen 2016-ig, amikor Vona Gábor pártelnökként egyik napról a másikra úgy döntött: elveszi pártja lelkét.

Szabó Noémi – aki ma a Bárándy és Társai Ügyvédi Iroda partnerügyvédje – egy év nyolc hónap, három esztendő próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte Balogh Pétert.

Az ellenzékből politizáló pártokat a választók nem szokták így megbüntetni. Érdemes megvizsgálni, hogy most miért tettek így.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nagy tűzlepkét a kihalás fenyegeti.

Miért a Fidesz a biztos választás? Orbán Viktor felelt a kérdésre.

Menczer Tamás szerint a Tisza elnöke jogi lépésekkel menekül a politikai kérdések elől.

Pénteken este és éjszaka többfelé veszélyes útviszonyokra kell számítani.

A kormány a magyar emberek pénzéből Magyarországot fejleszti, és nem pedig Ukrajnát.

A nagyvárosok közbiztonságának helyreállítása komoly kihívást jelent a dél-európai ország számára.

Az Egyesült Államok által végrehajtott grönlandi annexió súlyos következményekkel járhat.

A hangfelvételek királya éppen nem tartotta magánál a diktafont, amikor fizikáról kellett tanulni az iskolában.

A lengyelek csak az első percekben vezettek, aztán jöttek a magyarok és minden nyitott kérdésre pontot tettek.

Erre a megszakításra senki sem számított a Bahrain Darts Mastersen.

Egy nagyszabású történelmi eposz egy utazásról, amely örökre megváltoztatta a világot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.